Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Áder János: hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk

2014. január 1. 10:33 // Forrás: mti
Az "életörömmel megélt hazaszeretet" fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, és egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választáson íródhat tovább az ország szabadságának legújabb kori története.

Az államfő újévi köszöntőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet "idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel". Huszonöt évvel ezelőtt a szabadság volt az első szó, amely erre a lapra került, annak ellenére, hogy még idegen katonák állomásoztak az országban és nem voltak szabad választások - emlékeztetett.

"Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat" - hangsúlyozta.

A köztársasági elnök szerint huszonöt évvel ezelőtt "ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak".

Áder János és Weisz Fanni (MTI Fotó: Beliczay László)Áder János és Weisz Fanni (MTI Fotó: Beliczay László)

"Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát" - mondta az államfő, hozzátéve, a "nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetre" gondol. Kiemelte, ez egyszerű kimondása annak, hogy szülőföldünk éppúgy a sajátunk, mint "szüleink vére az ereinkben". A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit "eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni" - fejtette ki, aláhúzva: a hazaszeretet azt is jelenti számára, hogy a mai magyaroknak van mire büszkének lenniük. "Van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk, van hazánk, van múltunk és van jövendőnk, van miért őrizni szívünkben a reményt" - sorolta.

Az államfő hangsúlyozta, "hazaszeretet nélkül nem volna hazánk". Ahogy a Himnusz, a magyarok közös története, szabadsága és függetlensége se lenne - tette hozzá. Hazaszeretet nélkül "kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk" sem létezne, "nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat" - mondta.

Áder János beszédében külön köszöntötte az édesanyákat és a 2013-ban születetteket, valamint a 2014-ben születőket. "Örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek" - fogalmazott.

Ünneplők a fővárosban (MTI Fotó: Mohai Balázs)Ünneplők a fővárosban (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az államfő kiemelte, hogy ahogy egyik év a másikba fordul, "úgy adjuk át az élet fonalát nemzedékről nemzedékre". Saját és közös életünkét, melyet mindennél erősebb szálakból, szerelemből, szeretetből, gondoskodásból és felelősségből fonunk össze - mondta. Ebből áll közös történelmünk, "millió és millió élet szőtteséből". Ez a szőttes ezer és ezer szállal köt össze bennünket egymással, az időben előttünk járókkal és az utánunk születőkkel - hangsúlyozta a köztársasági elnök.    

Az újévi köszöntőt - már második alkalommal - a siket és nagyothalló nézőknek az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.