Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Fővárosi emlékművek miatt tiltakozik az ellenzék

2014. január 2. 15:38 // Forrás: mti
A Jobbiknak a szovjetekkel, az Együttnek a németekkel van baja.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormányhatározat, amely szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának évfordulóra, 2014. március 19-re elkészüljön a megszállásra emlékeztető alkotás az V. kerületi Szabadság téren. Ugyancsak a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében az emlékmű megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

Az Együtt-PM tiltakozik a német megszállás 70. évfordulójára Budapest belvárosába tervezett emlékmű felállítása ellen, és a terv felfüggesztését követeli - közölte Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke csütörtökön. Az Együtt-PM csütörtöki közleménye szerint "nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani", az ellenállókra, a hősökre és az áldozatokra kell emlékezni - az emlékezés módját pedig közös üggyé kell tenni, nem ráerőltetni a fővárosra és az országra.

A Jobbik szerint nem maradhat a szovjet megszállást dicsőítő emlékmű a német megszállást elítélő emlékmű mellett a budapesti Szabadság téren, ezért arra kérik a kormányt, hogy helyezzék át a rákoskeresztúri Új köztemetőbe. Az ellenzéki párt parlamenti frakciója nevében Hegedűs Lorántné képviselő csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében alapvető fontosságúnak nevezte "minden, hazánkat megszálló idegen hatalmi törekvés elítélését", így Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállását is.  

Közölték, helyénvalónak tartják, hogy épp a Szabadság terén, a székesfőváros szívében mementója legyen "a magyar történelmi alkotmányosság jogfolytonossága erőszakos megszüntetésének". A Jobbik szerint abszurd helyzetet teremtene ugyanakkor, ha e "nemzetgazdasági szempontból kiemelten kezelt" kormányzati cél megvalósulásával együtt a Szabadság téren továbbra is dicsőítené a szovjet megszállást az "önkényuralmi jelképektől hemzsegő obeliszk".

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.