Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Ha per, úgymond, hadd legyen per… / – a „gagyi” ügyben a Vehírnek áll a zászló –

2008. december 15. 8:39
Újabb fordulat állt be a Rajk kontra Vehír perben – közölte honlapunkkal dr. Bősze Ferenc ügyvéd, aki a Rajk „kompozícióval” foglalkozó Gagyi című írás szerzője. Az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság – annak ellenére, hogy a Vehír képviseletét ellátó ügyvéd kórházi ápolása miatt nem tudott a tárgyaláson részt venni – ítélethozatalra napolta el a tárgyalást, melyet meg is hozott úgy, hogy ítélethozatal időpontjáról nem értesítette sem dr. Etter Ödön ügyvédet, sem pedig az alperes Vehírt.

Jogi képviselőnk megfellebbezte a döntést, s az ügy a Győri Ítélőtábla elé került, ahol tanácskozás után egyértelműsítették, hogy eljárási szabálytalanság miatt hatályon kívül kell helyezni az ítéletet, s kötelezte az Ítélőtábla a megyei bíróságot, hogy érdemben tárgyalja le az ügyet.

Az elsőfokú bíróság ugyanis nem vizsgálta meg sem a kérelem, sem pedig az előkészítő irat megalapozottságát.

Az Ítélőtábla osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy érdemben kell elbírálni a Gagyi című blog tartalmi megállapításait.

Ezen a tárgyaláson ki fog derülni – mondta az emlékezetes „Gagyi” című blog szerzője, dr. Bősze Ferenc –, hogy a 24 állítás közül mennyi a helytálló. Ő makacsul ragaszkodik az igazához, úgy véli, hogy valamennyi.

A megismételt elsőfokú eljárás megtartására januárban lehet számítani.

Az előzményekről annyit, hogy Bősze Ferenc ezév nyarán blogot jelentetett meg portálunkon „Gagyi” címmel, amelyben azt kifogásolta, hogy Rajk László „mást ígért, másra szerződött és mást teljesített” az '56-os emlékmű kapcsán. Ezen állítására „ügyvédi” reagálás érkezett a kiadóhoz az érintettől, kilátásba helyezve perindítást (az írás honlapiunkon teljes terjedelmében elolvasható), amely be is következett, s ez csak az ügy „első felvonása”, hiszen azt személyiségi jogi per is követheti.

A teljességhez tartozik, hogy az ügyben jelenleg az érvényes bontási határozatot a Fejér Megyei Bíróság döntése végrehajthatóvá tette, – az ígéretek ellenére mégsem történik semmi – az elrendelt büntetőeljárás pedig folyamatban van, amelyről nincs információnk, hogy hány gyanúsítottat hallgattak meg, s hogy egyáltalán „kik azok”.

Arról nincs tudomásunk, hogy a Város polgári pert indított volna annak okán, hogy több pénzt fizetett ki, mint amennyi ténylegesen a „teljesítésért” járt volna.

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.