Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jól teljesít a Hangvilla

2014. január 10. 11:15
November végén nyitotta meg kapuit a Hangvilla. Az elmúlt egy hónap tapasztalatairól és sikereiről Muraközy Péterrel, a Programiroda Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

- Mekkora érdeklődést váltottak ki az első hónap rendezvényei?

- Az elmúlt egy hónap nem okozott nagy meglepetéseket számunkra. Nagyjából bejöttek a számításaink. A december hagyományosan egy jó hónap a rendezvényszervezésben, hiszen az ünnep alatt az emberek gyakran eljárnak koncertekre, színházba és egyéb rendezvényekre. Emellett természetesen a Hangvilla újdonsága is hozzátett ehhez, ezért úgy gondolom, hogy nem nagyon szabad kiindulni egyik irányba sem ebből a hónapból. 

- A ház akusztikai adottságait már ennyi idő után is látjátok. Mik a tapasztalatok?

- A Hangvilla alapvetően a komolyzenei koncertekre épült és erre a célra maximálisan meg is felel. Számos szakember és az eddigi fellépők véleménye szerint a Hangvilla felkerült az ország első három hangversenytermének listájára. Az elektro-akusztikára sem panaszkodunk, de ez koncertenként eltér. Természetesen a kezdeti időszakban előfordult, hogy egy-egy koncert nem szólt tökéletesen, de a technika kiismeréséhez és megtanulásához nekünk is idő kell. Úgy gondolom, hogy ezen a téren is hamarosan megtaláljuk a terem saját hangját. Alapvetően azt mondhatjuk, hogy egy nagyon jó akusztikájú helyiséget sikerült felépíteni.   

Muraközy PéterMuraközy Péter

- A Hangvilla közösségi térként is szeretne funkcionálni. Mennyire épült be a városban élők tudatába ez, és mennyire élnek a ház nyújtotta lehetőségekkel?

- Az elmúlt egy hónapban rengeteg ember megfordult már a házban. Közel húszezer fizető vendég volt itt, és ebben a számban még nincsenek benne azok, akik bejöttek kávézni vagy körülnézni. A városban élők reményeink szerint szeretik a Hangvillát, és a jövőben is kihasználják az általa nyújtott lehetőségeket. 

- Volt-e olyan rendezvény, ami a vártnál nagyobb érdéklődést váltott ki?

- Nagyjából bejöttek az előzetes számításaink. Arra nem számítottunk, hogy a Dumaszínház előadását duplikálni kell. Az esti műsorra egy hét alatt elfogytak a jegyek, ezért meghirdettünk egy délutáni előadást is.  

- A megújult Expresszónak hogy sikerült illeszkednie ebbe a térbe?

- Az Expresszónak mindenképpen jót tett ez a változás. Sikerült egy kicsit kitörni az underground megítélésből. Azt tapasztaljuk, hogy lemerészkednek olyan emberek is, akik eddig talán nem is tudtak róla. Az Expresszó önmagában is sok változást hozott, mind a vendégeknek, mind az ott fellépő zenekaroknak. Nagyobb és komfortosabb lett a hely, ezáltal a zenekarok is szívesebben lépnek fel. 

Csepely Máté
Cseh Zoltán
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.