Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

India nagykövete járt nálunk

2014. január 11. 11:55
Shri Malay Mishra, India magyarországi nagykövete udvariassági látogatást tett szombaton Veszprémben.

A diplomata számos országban végzett már külügyi szolgálatot, úgy mint Franciaország, Szenegál, Mauritius, USA, Irán, Németország és a Seychelle-szigetek. Magyarországra 2013. szeptember 1-jén érkezett. Shri Malay Mishra városunkban ellátogatott a Pannon Egyetemre, az önkormányzat részéről pedig Brányi Mária alpolgármester köszöntötte, a találkozónak a Vass László Gyűjtemény adott helyet.

Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója, Shri Malay Mishra nagykövet és Brányi Mária alpolgármesterHegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója, Shri Malay Mishra nagykövet és Brányi Mária alpolgármester

Olyan kulturális programmal vártuk, amely a széles körű érdeklődési körében megfelelő színfoltot tölthet ki – fogalmazott Brányi Mária. Hozzátette, a politikus jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. – Abban bízon, hogy a mai találkozót később újabbak követik és akár az oktatás, kutatás fejlesztés, kultúra, gazdaság területén lehetőségek nyílnak a közös munkára.

Shri Malay Mishra 1979 óta végez külügyi szolgálatot különböző országokban. Nagyon hálás ezért a munkáért, hiszen amatőr fotósként rengeteg helyre eljuthatott. Szeret írni, olvasni és különböző kultúrákkal megismerkedni.

 

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.