Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Múzsák és civilek

2014. január 12. 18:29
Nagyot villantottak a civilek. A VEKKORD megnyitotta művész kávézóját. A Civil Kulturális Kerekasztal pedig ötleteket gyűjtött.

Sokáig vártunk rá, de szerencsére itt van. Itt van egy olyan hely, ahol kötetlenül, egymásra nyitottan találkozhatnak a kultúra kedvelői és művelői egymással. A VEKKORD útjára indította az I. Katapult Művészbázist, hogy az egyesület tagjai egyszerre egyfajta műhelymunkát folytassanak, másrészt szórakoztassák önmagukat és az érdeklődőket.

Ennek eredményeként a Hangvilla kávézója péntek estére műteremmé alakult. Festmények, egyéb képzőművészeti alkotások, versek találtak itt otthonra. Mediterrán szervezésnek köszönhetően a lazán kapcsolódó produkciók fénypontja a Colorado, a Mozi zenekar és a Sánta Kutya akusztikus koncertje volt. 
Az est folyamán bemutatkozott a tavaly decemberben alakult Veszprémi Civil Kulturális Kerekasztal. A SZABAD-SAJTÓ Egyesület, ITTMOST Egyesület, VEKKORD és a veszprémi Civil Centrum alkotta szervezett eddigi munkáját Szaksz Balázs mutatta be. Retorikai képességeinek köszönhetően a jelenlévők többsége kitöltötte a kerekasztal által összeállított kérdőívet, amelynek feldolgozása után egy kulturális programot fogalmaznak meg a kerekasztal tagjai.

Az I. Katapult Művészbázis rajtja után azt mondhatjuk, nagyszerű ötlet volt útjára indítani ezt a találkozóhelyet. A résztvevők megmutatták, mi is a civil kurázsi. Egy ötletből, szinte ingyen egy hangulatos estet tudtak varázsolni, aminek a fénypontja a zenei blokk volt. Jól választották meg a helyet. A Hangvilla kávézója és az ott mért Krusovice sör csillagos ötöst érdemel.

Egy biztos, az ötlet kiváló, a folytatás pedig nagy meló lesz. Mert bizony ezt időről-időre megszervezni nem lesz könnyű.  Van tehát egy művészkávézónk. Vannak lelkes és tehetséges civilek. És vannak tervek. Lehet, hogy még nem az igazi, vagy egy kicsit helyenként savanyú a produktum. De a mienk! És ez a lényeg.

Pethő Imre

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.