Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Megállapodtak

2014. január 14. 13:33 // Forrás: mti
Közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson.

A miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ - jelentették be a megállapodás után a pártvezetők kedden, Budapesten.

A közös lista következő tíz helyén szocialista politikusok kapnak helyet. Az Együtt-PM a 16. és a 36. helyet kapta meg, majd még öt pozíciót a negyvedik és a hatvanadik között. A DK Gyurcsány Ferencen kívül öt politikust nevezhet meg az első hatvanból.

Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció állít jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali  ellenzéki pártok megállapodása alapján.

 Bajnai Gordon pártszövetsége 9, a szocialisták 4 helyet adtak át Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának. A DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában (itt Juhász Péter társelnök lett volna az Együtt-PM jelöltje), a VI-VII. és a XII. kerületben, valamint Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrben, Berettyóújfaluban, Esztergomban, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen.

Az ellenzéki pártvezetők keddi közös sajtótájékoztatóján bejelentették azt is, hogy Kuncze Gábor a DK színeiben indul egyéni körzetben, Szigetszentmiklóson a választáson.

Bár ezt még hivatalosan nem erősítették meg, úgy tűnik, Veszprémben Pál Béla lesz az összefogás egyéni jelöltje.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.