A Költségvetési törvény értelmében az állam teljes mértékben átvállalja a települési önkormányzatok és társulásainak adósságállományát. Az önkormányzatok 2014. január 15-ig az átvállalással érintett adósságelemekről igazolás- és nyilatkozat tervezetet kapnak a pénzintézettől elektronikus úton, ellenőrzés céljából. Az ellenőrzött adatokról az Önkormányzatnak 2014. január 15-én 16 óráig kell adatot szolgáltatnia a Kincstár e-adat rendszerén keresztül. A rendkívüli közgyűlés praktikusan ezt az adatszolgáltatást tette lehetővé.
A közgyűlésen közel egyórás vita bontakozott ki az önkormányzati konszolidáció második üteméről annak ellenére, hogy ellenzéki részről sem a DK, sem az MSZP képviselői nem jelentek meg.
Gerstmár Ferenc (LMP) annak a véleményének adott hangot, miszerint ez az adósságátvállalás a zömében fideszes önkormányzatok felelőtlen gazdálkodását hivatott helyrehozni úgy, hogy a terhet az összes magyar állampolgár vállára helyezik át. Nem érez felelősséget a veszprémi városvezetés a 2006 után gyorsuló ütemben növekvő adósság miatt? - kérdezte a politikus.
Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy kinek az érdekeit szolgálja ez az intézkedés? Az állam az egyik zsebéből a másikba teszi át az adósságállományt, a bankokat viszont helyzetbe hozza ezzel, hiszen könnyebben fognak hiteleket adni az adósság nélküli önkormányzatoknak.
Mihalovics Péter (Fidesz-KDNP) szerint történelmi pillanatnak lehetünk részesei. 25 évvel ezelőtt átláthatatlan önkormányzati finanszírozási rendszer jött létre, ami egy átgondolatlan államigazgatási elképzelés eredménye volt. Az elmúlt évtizedekben a kormányok egyre több feladatot toltak rá az önkormányzatokra anélkül, hogy ehhez a forrásokat biztosították volna. Ez vezetett az önkormányzatok eladósodásához, a vagyonuk kiárusításához. A közigazgatási reform következtében jól elhatárolódtak az önkormányzati és az államigazgatási feladatok, és azok finanszírozása is. Ezzel nem a fideszes önkormányzatok járnak jól, hanem a településeken élő emberek. A képviselő hozzátette: a kormány nem csak ezen a területen tett rendet, hanem a gazdaságban is, a devizahitelek helyett rezsicsökkentést kínált.
Czaun János (Fidesz-KDNP) az előző ciklus alpolgármestereként nyilatkozva kijelentette: 2006-ban valóban nem volt túl nagy adósságállománya Veszprémnek, ám olyan kormányzati szándék mutatkozott, ami a terheket az önkormányzatokra helyezte át. Akkoriban az Európai Uniónak hála rengeteg dologra lehetett pályázni, a lehetőségekkel élve Veszprém unalmas vidéki kisvárosból élhető, fejlődő hellyé vált. Az összes akkor felvett hitelt hosszú távú befektetésekre fordították. Az akkori városvezetés büszkén vállalhatja, hogy a kormányzati akadályok ellenére Veszprém fejlődési pályára állt.
Gerstmár Ferenc másodszor is felhívta a figyelmet arra, hogy a helyzet kialakulása a jobb és a baloldal közös felelőssége, az adósság pedig nem tűnik el, azt ugyanúgy az embereknek kell megfizetnie.
Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) úgy látja, hogy a legtöbb településen felelős önkormányzatok működnek, és a város javát szolgálják azok a fejlesztések, amelyeket hitelből finanszíroztak. Az adósságvállalás is arról szól, hogy az önkormányzat nyugodtan és biztonságban tudja a szolgáltatásait nyújtani.
Forgóné Kelemen Judit megismételte: az adósságállományt nem a magyar kormány, hanem a magyar adófizetők vállalják át, ezzel mindannyiunk nyakába varrják ezt az összeget.
Mihalovics Péter erre úgy reagált: nehéz lehet ellenzéki pozícióból a rezsicsökkentés és az adósságátvállalás ellen harcolni, de meg lehet próbálni elmagyarázni az embereknek, miért érdemes azokra szavazni, akik nem értenek egyet a tehermentesítő intézkedésekkel. Azt javasolta az ellenzéki képviselőknek, hogy próbálják meggyőzni a kistelepülések vezetőit arról: nem jó nekik, hogy megszűntek az adósságaik.
Czaun János azt javasolta képviselőtársainak, hogy olvassák el újra a 2010-ben letett esküjüket: vajon Veszprém város javát szolgálják-e azzal, ahogy ma szavaznak? Veszprém megszabadul ma egy nagy adósságállománytól, nincs olyan érv, ami ezzel szemben szólhatna.
Forgóné Kelemen Judit szerint egy felelős kormánynak olyan környezetet kell teremtenie, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen hitelt felvenni, vagy ha már felvett, akkor képes legyen visszafizetni. A Jobbik támogatja a rezsicsökkentést, csak másképp csinálnák, mint a Fidesz – zárta le hozzászólását.
Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) az elhangzottakat összegezve kijelentette: az adósságávtállalásból felszabaduló pénzeket nem a működési költségekre kívánja fordítani az önkormányzat, hanem a jövőbeli fejlesztési lehetőségeket gyarapítják majd. A polgármester érthetetlennek tartja, hogy bárki megkérdőjelezi az adósságátvállalás hasznosságát, bár hozzátette, tudja, hogy a kampányban mindenkinek mondani kell valamit. Az intézkedést nem tartja igazságtalannak, hiszen az minden települést megszabadít az adósságától, a kicsiket és a nagyokat, a fideszes és a szocialista vezetésűeket egyaránt. A hitelállomány az adott település érdekében elköltött pénz volt, ami által a helyi vagyon gyarapodott. Veszprém ráadásul a mezőny végén szerepelt a felhalmozott hitelek tekintetében, egyike volt azon három megyei jogú városnak, ami tízmilliárd alatt tartotta az adósságállományát.
Az előterjesztést végül 12 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.
A Bagolyvár utcai parkolóházzal, illetve az utca gépjármű-forgalmával kapcsolatban interpellált Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője. Milyen forgalmi következményei lesznek a bagolyvári parkoló megnyitásának? Készült-e tanulmány a Bagolyvár utcában megnövekvő autós forgalom kezelésére? - kérdezte a politikus.
A polgármester válaszában leszögezte: a parkolóház megépítése után nem lett több autó Veszprémben, nem lett nagyobb forgalom a belvárosban. Az építésnek számos szakhatósági engedély volt a feltétele, mindezekkel az épület rendelkezik. A nyolcvanas évek közepére kialakult városszerkezet nem képes elviselni azt a megnövekedett forgalmat, ami mára kialakult, hiszen szinte minden veszprémi háztartás rendelkezik gépjárművel. Veszprém nagy problémája a kevés parkolóhely, szükségünk van a bővítésre. A Kossuth utcán található vállalkozásoknak is érdeke, hogy autóval jól megközelíthetők legyenek.
Gerstmár Ferenc nem fogadta el a választ, mert úgy érezte, az nem tartalmazott konkrétumokat, a képviselő-testület azonban a polgármester mellett szavazott.

