Kovács Rajmund, az Élhetőbb Veszprém Megyéért Egyesület elnöke a szerda délutáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy reményei szerint ez egy olyan hagyományteremtő kezdeményezés, amely mellet mindenki, felekezet és párthovatartozás nélkül kiállhat. Az elkövetkező hetekben könyveket és taneszközöket gyűjtenek a kárpátaljai magyar iskolában tanuló diákok részére. Az egyesület elsősorban a megyében működő iskolákban feleslegessé vált, de még használható tankönyveket, történelmi és földrajzi atlaszokat szeretné összegyűjteni. A felajánlásokat az egyesület irodájába várják, amennyiben szükséges a szállítást is magukra vállalják. Ezen felül várják a megyében működő könyvtárak és magánszemélyek felajánlását is.
Molnár Máté, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom veszprémi tagszervezetének elnöke hozzátette, hogy a mozgalom nem először veszt részt hasonló adománygyűjtésben. Az elmúlt tíz év során több alkalommal csatlakoztak hasonló karitatív kezdeményezésekhez. Molnár Máté szerint ez a kezdeményezés túlmutat a napi politikán és az egyszerű pártpolitikai vitákon, így reméli, hogy minél többen csatlakoznak a felhíváshoz.
Az akció célja, hogy a határontúli magyar iskolák diákjai magyar nyelvű könyvekből tanulhassanak. Az összegyűlt taneszközök márciusban indulnak útra Kárpátaljára, ahol az egyesület már több iskolával is felvette a kapcsolatot. A szállítás költségeit az Élhetőbb Veszprém Megyéért Egyesület magára vállalja, de ennek a megtérítéséhez is szívesen fogadnak pénzbeli adományokat.

