A program készítése során több partnerségi fórumot tartunk, délelőtt a gazdasági élet szereplőit invitáltuk meg egy beszélgetésre, délután pedig a közlekedéssel, közszolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztésekről tárgyaltunk – ismertette a csütörtöki esemény apropóját Brányi Mária alpolgármester.
A beszélgetések folyamán ismertették az Intergrált Területfejlesztési Stratégiához (ITS) összeállított programot várva a meghívott partnerek észrevételeit. A végleges formát májusban hagyja jóvá az önkormányzat, melyek megvalósításához a 2014-2020-as pénzügyi uniós ciklusban számít forrásra a város.
Az elmúlt hét évben az önkormányzat közel 10 milliárd forint uniós forrást hozott a városba, de emellett az itt működő gazdasági társaságok további 15 milliárd forintot szereztek ilyen formában, a civil szervezetek pedig még 1 milliárt forintot – sorolta Porga Gyula a délelőtti fórum köszöntéjében, hozzátéve, a következő ciklusban minimum ilyen sikerre számítanak. – A következő hét év fejlesztéspolitikai elképzelései szerint a kormány a rendelkezésre álló források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, illetve a megyei jogú városok részére külön forrást biztosít, ehhez azonban elengedhetetlen egy megalapozott gazdasági program megléte – ismertette. A polgármester kiemelte még a partnerség jelentőségét is, hogy együtt érjünk el minél nagyobb sikereket – ahogy arra több példa is volt az elmúlt években –, illetve ne csak a közigazgatási határainkon belül gondolkodjunk.
Az Integrált Területfejlesztési Programban szereplő elképzelésekről korábban itt és itt írtunk.
