Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

A HEMO-ban ünneplik a karácsonyt

2008. december 16. 12:44
Kedden délelőtt is sikerült megtölteniük a HEMO színháztermét az Egyesített Szociális Intézmény által ellátott időseknek, akik immáron 15 éve együtt, baráti körben is megünneplik a Karácsonyt. Az elmúlt évek tradícióihoz híven idén is egész napos programmal kedveskedtek a szervezők. A színpadon már megfordultak színházak és játszókörök, amatőrök és profik, ebben az évben Tamás Endre és a Csermák Antal Zeneiskola növendékei szórakoztatták a nagyérdeműt. A műsor előtti köszöntőt Porga Gyula alpolgármester mondta, aki rendhagyó módon nemcsak jókívánságokkal, hanem szívből szóló ajándékkal, O. Henry "A karácsonyi ajándék" című megható elbeszélésével készült az alkalomra. Az ünnepség előtt Kisné Lovasi Mária intézményvezető lapunknak elmondta, hogy az intézmény nehéz évet tudhat maga mögött. Már évek óta ugyanakkora költségvetés áll rendelkezésükre, melyből egyre nehezebben gazdálkodnak. 127 munkatársuk odaadó törődésében ez azonban nem mutatkozik, a hozzávetőlegesen 600 ellátott nem látja kárát a stagnáló keretnek. A karácsonyi ünnepség elmaradhatatlan része az évnek, a számos saját körben megrendezett találkozó mellett fontos, hogy legyen egy olyan is, mely nem az otthonok falain belül nyújt lehetőséget a kikapcsolódásra.

Kocsis Sándor
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.