Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Kövér: a csalás a baloldal vérében van

2014. január 27. 1:16 // Forrás: mti
A kampányról, a 2006-os eseményekről, az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a német megszállás áldozatainak emlékművéről is beszélt Kövér László házelnök a Lánchíd Rádió Szabad Gondolat című vasárnap reggeli műsorában.

 Kövér László szerint a kampányban a másik oldal nem a józan mérlegelésnek lehetőséget adó hangulat megteremtését tűzte célul, hanem indulatokra, acsarkodásra, a gyűlölségre építve próbál meg bázist kovácsolni magának. Ezek részben új eszközök, részben nem, „a csalás a vérükben van”... elég a kékcédulás választásokig visszamenni – jelentette ki.  A házelnök szerint Gyurcsány Ferenc visszavétele és politikai rehabilitálása óta különösen komolyan kell venni Orbán Viktor korábbi szavait, hogy „ma is közibünk lövetnének, hogy ha tehetnék”. 

Az MSZP korábban profi volt a negatív kampányban, most mind a bajai videó, mint Németh Szilárd vagyonnyilatkozatának meghamisítási ügye komoly amatőrizmusra utal - vélekedett a politikus. „Hogy egy pártelnök, egy miniszterelnök-jelölt személyesen ártsa bele magát elfuserált, manipulatív akciókba, ez elmond a pártelnök úr képességeiről is sok mindent” – fogalmazott.  

A pártja kampányára vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a maffiabaloldal kampány a valóságon alapul. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc nemcsak a 2006-os rendőri erőszakhullámnak, „embervadászatnak” volt részese, miniszterelnök volt akkor is, amikor arról kellett volna gondoskodni, hogy védtelen embereket ne gyilkolhassanak meg pusztán származásuk alapján. 

 Az eddigi kormányzati munkáról szólva azt mondta, hozzákezdtek egy társadalompolitikai és egy gazdaságpolitikai stratégiaváltáshoz. „Világrekordot döntöttünk az egy törvényhozási ciklusra jutó törvényeket illetően” – fogalmazott.   Szólt arról is, hogy az ország gazdaságát ismét emelkedő pályára állították, növelték politikai és gazdasági mozgásterét. Hangsúlyozta, hogy nem oldottak meg minden problémát, azokból sem, amelyeket a megelőző nyolcévnyi kormányzás hagyott maga után, ez a munka leghamarabb a következő négy évben fejezhető be.

Eredményként értékelte, hogy a nyugdíjasok pozíciója megőrződött, sőt a rezsicsökkentés által még javult is, eközben valós segítséget nyújtottak a családoknak és a vállalkozások körében is sikerült elkerülni a nagyobb számú tönkremenetelt. Ugyancsak pozitívan szólt arról, hogy "minden áskálódás dacára", rég nem látott mértékben áramlott a külföldi tőke az országba.  

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.