Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Feloszlatták a Magyar Gárda Egyesületet

2008. december 17. 9:24 // Forrás: index
Fel kell oszlatni a Magyar Gárda Egyesületet, mivel az az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolja tevékenységét, félelmet kelt a cigányságban, illetve a romákon kívül más kisebbségek, például a zsidók emberi méltóságát is sérti. Egyéves procedúra után most a Fővárosi Bíróság is erre jutott, és beszüntette a társaságot első fokon. A Gárda fellebbez. - írja az index.

Maratoni tárgyalás után feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Bíróság. Szóbeli indoklásában Pataki Árpád bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a tavaly decemberi felvonulást, emlékeztetett a bíró.

A bíróság nem azt állítja, hogy nincsenek roma származású elkövetők, azonban ennek középpontba állítása és ezzel indulatok keltése jogállami keretek között elfogadhatatlan. A közvéleményben olyan képzet keletkezhetett, hogy "Jön a gárda és majd rendet csinál!" Ez a cél pedig alkotmányosan nem elfogadható, mondta a bíró. Hangsúlyozta, a hazafiságot nem mások ellenében kell képviselni.

Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások. Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél, vélekedett Pataki.

A Magyar Gárda mozgalom és a Magyar Gárda egyesület szorosan együtt tevékenykedett, de az ítélet a Magyar Gárda mozgalomra közvetlenül nem terjed ki. A bíróság az egyesület nyilvántartásból történő törléséről, továbbá a szervezet számláján lévő vagyon állami tulajdonba kerüléséről rendelkezett. (Az egyesület bankszámláját vezető OTP Bank Rt, az ítélet jogerőre emelkedésekor a bankszámlán lévő pénzt átutalja a Magyar Államkincstár betéti számlájára.)

Vona Gábor, az egyesület elnöke a több mint tizenkét órás tárgyalás utáni ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amit a közvélemény gárdaként ismer, az nem volt tárgya a pernek. Az egyesületet oszlatta fel a bíróság, amit nem fogadnak el, és minden hazai, illetve nemzetközi bírói fórumot igénybe vesznek, ha szükséges. A szervezet pedig mindenképpen folytatni akarja tevékenységét.

"A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is" - hangoztatta a szervezet elnöke, aki hozzátette azt is, hogy fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen. Így az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatása érdekében indított polgári per Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

[index] folytatás

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.