Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Gyurcsány találkozót kezdeményezett Orbánnal

2008. december 17. 15:07 // Forrás: MTI
Felhívtam Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és meghívtam egy konzultációra - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány ülés után. A kormányfő elmondta: kabinetfőnökeik keresik az időpontot arra, hogy január első felében mikor üljenek tárgyalóasztalhoz. "Azt mondtam Orbán Viktor elnök úrnak, hogy üljünk le és beszéljük meg, mit tudunk közösen tenni az országért" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Elismerte, különbözőek a felelősségek, van, amit csak a kormány tehet meg, de van, amiben együtt kell működni. Orbán Viktor az InfoRádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: lehetségesnek tartja, hogy létrejön az egyeztetés, ugyanakkor jelezte, még egyeztet a Fidesz vezetésével, hogy milyen feltételeket szabnak.

A miniszterelnök szerint muszáj meghallani az ország hangját, amely azt mondja: azért vannak vezetőink, hogy állapodjanak meg az ország érdekében, harc helyett összefogásra van szükség.

Az MTI információi szerint a kormányfő heteken belül találkozni szeretne az ellenzéki vezetővel. Az MTI szocialista forrásból úgy tudja, az MSZP elnöke a következő másfél évben elindítandó reformokhoz keres partnert, és miután az elmúlt hetekben többször nyilatkozott arról, hogy minél szélesebb körben szeretne egyeztetni, ezért találkozna Orbán Viktorral is.

A pártelnök azt mondta: olyan reformokhoz nem adja a nevét a Fidesz, amelyek nem az emberek érdekeit szolgálják, de egy radikális gazdaságpolitikai fordulatról szívesen tárgyalnak. Hozzátette: a gazdasági nyomás megszüntetéséről és az alkotó energiák felszabadításáról szeretnének egyeztetni.

[MTI]

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.