A Smaragdváros projekt keretein belül megújul több közterület – így a Kálvin János park (itt közösségi teret hoznak létre), a Halle utca 5. épület környéke, a Táborállás park, a KRESZ-park illetve a Jutas ABC előtti piac és környéke. A projekt kiemelten fontos eleme a Ringató óvoda elbontása, és helyette egy minden igényt kielégítő új óvodaépület felépítése, valamint az Erdei Tagóvoda felújítása. A Ringató óvoda tervei a városban a jövőben újjáépítendő óvodák mintájául szolgálhatnak.
Az egykori HEMO épületében ma a VMK és a Kabóca Bábszínház működik. Az épület adottságai hosszú távon is alkalmassá teszik a feladat hosszú távú ellátására. Több mint 4000 m2 alapterületű, részben (3000 m2) az Agóra, a fennmaradó épületrész forrását pedig a Smaragdváros pályázat adja majd – ez utóbbi területen olyan közösségi teret alakítanak ki, ami nagyobb programok befogadsára is alkalmas lesz. Ide kerülnek át azok a kisgyerekes foglalkozások, amelyeket jelenleg a Kabóca Bábszínház lát el, és kialakítanak egy látványkonyhát is, ami lehetővé teszi gasztronómiaia programok megtartását is. Megújulnak a vizesblokkok, a színházterem, az épület üzemeltetésénél napelemek által biztosított megújuló energiát használnak majd. Akadálymentesítik az épületet, az emeletet lifttel is meg lehet majd közelíteni.
A két projekt összesen közel kétmilliárdos beruházást jelent a lakótelepen. Jövő év nyarára egészen biztosan elkészülnek a fejlesztések.
Miután Brányi Mária alpolgármester ismertette a projektek részleteit, a megjelentek kérdéseire ő és a körzet két önkormányzati képviselője: Némethné Károlyi Jolán és Stigelmaier Józsefné válaszoltak.
Többen is dicsérték a terveket, emellett azonban igyekeztek más igényekre is felhívni a figyelmet – ilyen például a parkolóhelyek alacsony száma. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a lakótelep kialakulásakor még egészen más volt a gépjármű-forgalom mértéke. A Kálvin János parknál lesz parkolófejlesztés ebben a projektben, most azonban többre nincs lehetőség. Három éve készült egy vizsgálat a parkolási lehetőségekről, az akkor megfogalmazott célokat folyamatosan próbálják megvalósítani. Első lépésben a meglévő, de burkolattal nem rendelkező parkolóhelyeket burkolják le, de ezt a problémát nem a mostani projekt hivatott megoldani.
Felmerült, hogy a HEMO túl zajos volt, részben a zenei próbák, részben az épületet kiszolgáló gépek zavarták a környéken élőket. Brányi Mária megnyugtatta őket: a megújított VMK épületből sokkal kevesebb zaj szűrődik majd ki a környező lakóépületek felé, mint eddig. A hangosabb programok befogadására alkalmas termekben elsősorban gépi szellőztetést terveznek, így az esetek többségében nyáron sem kell kinyitni az ablakokat. A zajhatást csökkentheti a Hangvilla megépülte is, hiszen a zenés-hangos eseményeket nagyrészt ott rendezik majd meg, és nem a lakótelepi intézményben.
A lakosok rákérdeztek a rendőrségi jelenlétre is, aggasztotta őket a körzeti megbízotti iroda bezárása. Stigelmaier Józsefné kifejtette: a körzeti megbízotti iroda korábbi helyszínén méltatlan körülmények között működött, a nyári nagy esőzések után elöntötte őket a víz, ezért záratták be a helyiséget, de a rendőri jelenlét azóta is biztosított volt a lakótelepen. A legutóbbi közgyűlésen döntésen született arról, hogy a Stromfeld utca 9 szám alatt hamarosan megnyithat az új iroda. Négy képviselő adott fejenként 300.000 forintot a képviselői keretéből a célra, az önkormányzat pedig átvállalta az iroda bérleti- és rezsiköltségeit.



