Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Mikor valósul meg az onkológiai központ?

2014. február 7. 14:08
Az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítése érdekében kormánypárti és ellenzéki képviselők folyamatosan együttműködtek, az eredmény pedig mindannyiunké – hangoztatta Pál Béla pénteken.

Veszprémi országgyűlési képviselőként fontosnak tartottam eddig is azokat a fejlesztéseket, amelyek az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítésére vonatkoztak. A megyében a regionális fejlesztési tanács elnökeként részem volt abban, hogy ezek a feltételek javuljanak a megyében. Kiemelten fontosnak tartottuk azokat a fejlesztéseket, amelyek a megyei kórházhoz kötöttek – kezdte sajtótájékoztatóját pénteken Pál Béla (MSZP) országgyűlési képviselő Veszprémben. Megjegyezte, azokról a fejlesztésekről, amelyek most megvalósulnak, még az előző választási ciklusban döntöttek. – Kormánypárti és ellenzéki képviselők folyamatosan együttműködtek, az eredmény pedig mindannyiunké, jó példája annak, hogy lehet és kell is fontos ügyekben együttműködni – tette hozzá.

Pál Béla emlékeztetett, 2011-ben az onkológiai központ létrehozására több mint 3 milliárd forint fejlesztési forrást kapott a kórház. 2012-ben letették a központ alapkövét, az építkezés azonban nem kezdődött el, ezért kérdést intézett a parlamentben az emberi erőforrások miniszteréhez Mikor valósul meg Veszprémben az onkológiai központ? címmel, amire Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszolt csütörtökön.

Pál BélaPál Béla

Elhangzott, 300 milliárd forintos fejlesztés zajlik az egészségügyi rendszerben, amely az elmúlt 60 év legnagyobb egészségügyi infrastruktúra-fejlesztését teszi lehetővé a kórházi szektorban. Ezen belül a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház fejlesztésének összköltsége 3,7 milliárd forint, amely két telephelyen, Veszprémben és Farkasgyepűn valósul meg. Ez utóbbi helyszínen 2011 októberében indult el a munka, a kivitelezés megtörtént, néhány hónapon belül lezárható. A veszprémi projekttel kapcsolatban az államtitkár emlékeztetett, a napokban írták alá a sugárterápiás eszközbeszerzésről szóló szerződést.

Veszprémben egy több mint négyezer négyzetméteres alapterületű, komplex onkológiai ellátást biztosító központ épül, aminek pincéjében a sugárterápiás kezelésnek, a földszinten a járóbeteg-ellátásnak, illetve egy 12 ágyas speciális kezelő és megfigyelő egységnek, az emeleten 62 ágyas onkológiai és onkoradiológiai fekvőbeteg osztálynak ad helyet. Az épület tetőszintjén mentőhelikopter-leszállóhelyet alakítanak ki. A korszerű és hatékony onkológiai ellátás érdekében a daganatszövet célzott, nagy dózisú besugárzását biztosító orvosi gépműszerek beszerzése, illetve a citosztatikus labor telepítése is a pályázat segítségével történik meg – hangzott a válasz.

Dr. Mihalovics Péter (FIDESZ) országgyűlési képviselő szerint Pál Béla, MSZP-s képviselő, a parlament eheti ülésén Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár válaszára reagálva úgy állította be magát, mintha Veszprém neki köszönhetné a Regionális Onkológiai Centrum felépítését. Az igazság azonban az, hogy ha az onkológiai központ sorsa Pál Bélán és a helyi szocialistákon múlt volna, akkor ez az egész régió életminőségét javító beruházás sosem valósul meg. Pál Béla több mint 10 évig nem teljesítette az onkológiai központtal kapcsolatos ígéreteit, csupán hitegette a veszprémi embereket, de lépéseket nem tett az ügy érdekében. Ezzel szemben Navracsics Tibor, Veszprém országgyűlési képviselője volt az, aki mindent elkövetett, hogy az építkezés minél hamarabb elkezdődhessen, és folyamatosan figyelemmel kíséri a projekt alakulását. Az ő munkájának eredményeként 2011-ben a veszprémi kórház közel 3 milliárd forint fejlesztési forrást kapott az Regionális Onkológiai Centrum létrehozására, melynek alapkövét 2012-ben tették le. Az alapkőletételkor Navracsics Tibor azt mondta, hogy a Közép-Dunántúli Régió betegeinek komplex onkológiai ellátását lehetővé tévő intézmény várhatóan 2015-ben nyitja meg kapuit. Márpedig az eddigi fejlesztések eredményeinek tapasztalatából kiindulva elmondhatjuk, hogy Navracsics Tibor mindig tartja a szavát a veszprémiek előtt.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.