Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A házasság ezer arca

2014. február 9. 23:14
A következő napokban számos, a házasság hetéhez kapcsolódó rendezvényt szerveznek Veszprémben.

Bár a házasság hete programsorozat – ami a a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs irodája és a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére valósul meg a Városi Művelődési Központ közreműködésével – hivatalosan csak hétfőn kezdődik, a házasság első momentumával, az esküvővel már a hétvégén foglalkoztak egy rendezvényen.

"Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan hét mindenki életében, amikor egy kicsit jobban figyelünk a házasságra és egymásra" – mondta múlt héten, a házasság hete beharangozó sajtótájékoztatóján Porga Gyula polgármester.

Elsőre talán úgy tűnik, a házasságról könnyű beszélni – legalábbis bizonyosan könnyebb beszélni róla, mint megélni minden nehézségével együtt. Ha csak annyit mondunk: házasság, máris mindenkinek van véleménye. A következő egy hét programjai azonban rávilágítanak arra, hogy milyen sok szempontból lehet megközelíteni a témát.


Hétfő, 10.00 óra: Szent Margit Óvoda Egymásra hangolva: Beszélgetés a Veszprémi Szent Margit Óvodában

Kedd, 11.00 óra HANGVILLA Egymásra Hangolva: Dr. Kiss József gyermekkardiológus  főorvos és Dr. Berényi Édua kórházhigiénikus szaktanácsadó

13.00 óra HANGVILLA Egymásra hangolva: Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője és Bendik Ágota a Mendelssohn Kamarazenekar első hegedűse, zenetanár. ELMARAD!

16.30 óra Városi Művelődési Központ Válás és kommunikáció Előadó: Poór Balázs életmód-rehabilitációs szakértő

Szerda, 12.00 óra HANGVILLA Beszélgetés az Ortega és Nagy házaspárral, az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapat vezető edzőjével és feleségével, valamint csapatkapitányával és feleségével. (Zártkörű rendezvény!)

16.30 óra Városi Művelődési Központ Szexualitás és párválasztás Előadó: Poór Balázs életmód-rehabilitációs szakértő

Csütörtök, 16.30-kor nyílik a HÁZASSÁG – CSALÁD című kamarakiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

18.00 óra Városi Művelődési Központ Generációk egymásra hangolva: Hogyan építhetünk jó kapcsolatot házastársunk szüleivel? Milyen a jó anyós? Milyen a jó após? Előadó: Soós Attila családi mediátor

Péntek, 11.05 óra Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gyakorló Iskola Szerelem - Isten ajándéka. Előadó: Janka Ferenc görög katolikus parókus, főiskolai tanár

17.00 óra HANGVILLA Egymásra hangolva: Székely Andrea igazgató, Kabóca Bábszínház és Zurbó Sándor ügyvezető, Budapesti Sportszövetségek Uniója.

Szombat, 16.00  óra Gizella Hotel (A programra előzetes bejelentkezés szükséges) Házasság Ünnepe: Mondd Újra - zenés irodalmi összeállítás a szerelemről a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Iroda  szervezésében.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.