Tájékoztatásuk szerint május 15-ig tartanak a Veszprémi Törvényszék épületében a volt várbörtön területén, a régi börtönkonyha helyén kialakítandó irattár építési munkálatai. A közbeszerzési eljárás keretében megvalósuló, 20,6 millió forintos beruházás eredményeképpen a 140 négyzetméteres helyiségben több mint 1 kilométernyi (1020 folyóméter) irat tárolására nyílik lehetőség, gördíthető polcrendszerek beépítésével - közölte a törvényszék.
Az irattározás jelenleg a régi várbörtön földfelszín alatti szintjein, nehezen hozzáférhető módon megoldott, az itt tárolt nagy mennyiségű hivatalos irat állagának megőrzése érdekében szükséges úgynevezett temperáló fűtés pedig csak gazdaságtalanul, nagy energiaráfordítással üzemeltethető - áll a közleményben.
Az energiatakarékosság jegyében a világítótestek cseréjére is sor kerül több bíróságon: a Veszprémi Járásbíróságon a porta, a kezelőirodák, valamint a sötétebb tárgyalótermek is korszerű, nagyobb fényerejű, energiatakarékos lámpatesteket kapnak a régi neoncsövek helyett, a Veszprémi Törvényszéken közel száz fénycsövet cserélnek le, a Pápai Járásbíróságon pedig a teljes világítás megújul.
A világítás korszerűsítésének összköltsége meghaladja a 6,7 millió forintot.