„Az országaink közötti tartalmas jószomszédi viszony kialakításában – az egyébként kitűnő államközi szálak mellett – kulcsfontosságúnak tartom a városok és régiók közötti kapcsolatépítést. Veszprémbe is ezért látogatok, és nagyon örömömre szolgál, hogy Celjével már több területen is elindult az együttműködés. Úgy tudom, hogy a kézilabda hozta össze a két várost és azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó párosítás: remek lehetőségek rejlenek ebben a kapcsolatban.” – mondta Ksenija Škrilec, a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövete.
Škrilec asszony megyei látogatásai több tartalmi pillérre építkeznek: a megyei vezetéssel és a polgármesterekkel való találkozáson és bemutatkozáson túl nagy szerepet kap az együttműködési lehetőségek feltárása a gazdaság, a kultúra, az oktatás vagy épp a sport területén.
„Amerre járok, mindig ott próbálom ösztönözni a kapcsolatok fejlesztését, ahol valódi lehetőséget látok erre. Míg Szombathelyen a Savaria Egyetemi Központ szlovenisztika tanszékén jártam, Zalaegerszegen egy szlovén-magyar üzleti találkozón vettem részt. Veszprémben, a celjei testvérvárosi projekt támogatása melllett, szeretnék középiskolásoknak tartani egy ismeretterjesztő órát Szlovéniáról, és terveim között szerepel egy sjövőbeni zlovén-magyar gazdasági fórum szervezése is.” – mondta a nagykövet asszony.
