„2011 az alapozás, 2012 az építkezés, 2013 a megújulás éve volt, 2014 pedig a veszprémiek éve lesz” – fogalmazott Porga Gyula polgármester hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján. – „Idén az elmúlt évek sikereit, fejlesztéseit kell belaknunk, és a költségvetés is ezt az üzenetet hordozza magában.”
„Hosszú utat tettünk meg, sokat változott az önkormányzati rendszer ebben a ciklusban. Az idei év már nyugodtabb, kiszámíthatóbb, biztonságosabb lesz” – ígérte a polgármester. Ezt a célt három tényező is erősíti: az önkormányzati rendszer konszolidációjának végére értünk, január elsejétől az önkormányzat minden adósságát átvállalta az állam, összesen 7 milliárd – az idei költségvetésre vonatkozóan 2 milliárd – forintot.
Két héttel ezelőtt a magyar kormány úgy döntött, hogy magára vállalja a Veszprém Aréna hiteltörlesztését is. Ez olyan teher volt az önkormányzat vállán, ami 15 évig 550-600 milliós éves kiadást jelentett. Mostantól – bár a városi költségvetésben szerepel az összeg – a forrást a központi költségvetés biztosítja. A normatív állami támogatásokból 200 millió forinttal többet kap az önkormányzat, mint korábban, ennek legnagyobb tétele a gyermekétkeztetésre szánt 80 millió forint lesz.
A költségvetés fő összege 18 milliárd forint, mind a kiadási, mind a bevételi oldalon. Fontos mérőszám a működés és fejlesztés aránya: előbbire a költségek 64, míg a fejlesztésekre 36 százalékát szánják. Ez óriási összeget jelent – hívta fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve: ezzel is kifejezik azt, hogy nem kívánják befejezni azt a dinamikus munkát, amit az elmúlt években elkezdtek. A 2014-es költségvetés biztonságos és stabil működést irányoz elő.
Porga Gyula emlékeztetett arra is, hogy Magyarország fontos időszak előtt áll: a 2014-20 uniós pénzügyi időszak terveit most kell elkészítenünk, azokról a szándékokról és vágyakról, amiket most nem fogalmazunk meg, le kell mondanunk erre az időszakra.
„Gyakran ér minket az a vád, hogy túl sok önként vállalt feladatot veszünk a vállunkra. Úgy gondolom, hogy ezek adják meg egy város identitását, ezekre a jövőben is nagy hangsúlyt kívánunk fektetni. Ezen a téren nemhogy nem léptünk vissza, de erősödni is tudtunk” – fogalmazott a polgármester. A város működésére szánt 10,5 milliárd forintos összeg 74 százaléka a kötelező, 26 pedig az önként vállalt feladatokra fordítódik.
A működési költségek megoszlása a következő:
- Szociális és egészségügy: 15% (~ 1,5 milliárd Ft)
- Oktatás: 31% (~ 3,2 milliárd Ft)
- Sport: 4% (~ 0,4 milliárd Ft),
- Városüzemeltetés: 14% (~ 1,5 milliárd Ft)
- Kultúra: 21% (~ 2,2 milliárd Ft)
- Egyéb feladatok: 15% (~ 1,5 milliárd Ft).
A város saját bevételei mintegy 5,5 milliárd forintot tesznek ki, elsősorban a helyi adókból származnak. Porga Gyula a jövőre nézve is optimistán fogalmazott. Úgy véli: a jelenlegi költségvetés és a külső körülmények lehetőséget biztosítanak arra, hogy a következő hét év fejlesztési forrásait kiszámítható módon tervezhessék meg, és lehetőség lesz a 2015-ös költségvetésben a veszprémi vállalkozásokra nehezedő terhek csökkentésére is.
Megkérdeztük a polgármestert, minek tudható be a tavalyi 14 milliárd forintnál négymilliárddal nagyobb fő szám? A polgármester rámutatott: az adósságkonszolidáció mellett jelentős összeget tesz hozzá a büdzséhez az állatkertben zajló nagyszabású projekt: a fejlesztések az állami támogatás mellett uniós forrásból valósulnak meg, ez utóbbit az önkormányzat költségvetése tartalmazza. Szintén megjelennek az idei költségvetésben a Smaragdváros és az Agóra projektek számai is.
A polgármester múlt pénteken nyújtotta be a költségvetési tervezetet, azt a héten tárgyalják a bizottságok, jövő csütörtökön pedig a közgyűlés elé kerülhet.



