Az ukrán kormány tagjainak többsége elhagyta munkahelyét és ismeretlen helyre távozott, ezért az egyetlen legitim hatalmi intézmény jelen pillanatban a törvényhozás - jelentette be szombaton a parlamentben az ellenzéki Haza párt egyik képviselője. Olekszandar Turcsinov szerint ilyen körülmények között a parlamentnek kötelessége átvállalnia a teljes felelősséget az ország helyzetérért, azonnali hatállyal hozzá kell látnia a hatalmi jogkörök gyakorlásához. Turcsinov arra tett javaslatot, hogy a parlament nevezzen ki ügyvezető kormányfőt és belügyminisztert.
Az ukrán parlament szombaton elmozdította tisztségéből Viktor Janukovics államfőt, és előrehozott választást írt ki május 25-re.
A 450 tagú törvényhozás a határozatot 328 támogató szavazattal fogadta el. A szavazáskor 334 képviselő tartózkodott az ülésteremben. A határozat kimondja, hogy "Viktor Janukovics önkényesen kivonta magát alkotmányos kötelezettségeinek teljesítése alól. Az állam nem függhet az elnök hangulatától, aki kivonta magát (feladatai teljesítéséből) és ismeretlen helyen tartózkodik" - hangoztatta Olekszandr Turcsinov, a parlament szombaton megválasztott elnöke a határozat megszavazása előtt.
A parlament Valentin Nalivajcsenkót, az Ütés (UDAR) párt képviselőjét bízta meg az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU), Volodimir Zamant pedig a védelmi minisztérium tevékenységének parlamenti felügyeletével. Utóbbi a héten mondott le vezérkari főnöki tisztéről, mert nem volt hajlandó teljesíteni Janukovics elnök utasítását arra, hogy a hadsereg kapcsolódjon be a belpolitikai válság rendezésébe. A törvényhozás továbbá úgy döntött, hogy Oleh Mohnickijt, a Szabadság (Szvoboda) jogász végzettségű képviselőjét bízza meg a főügyészség felügyeletével. A törvényhozás a nap folyamán menesztette hivatalából Viktor Psonka főügyészt.
A képviselők állva, tapssal fogadták a szavazások eredményét, különösen nagy ovációt kapott Zaman volt vezérkari főnök, akit kétharmados többséggel választottak meg új posztjára. Megfigyelők szerint a 2012-es parlamenti választások nyomán létrejött ukrán parlamentben még sohasem volt ennyire konstruktív és nyugodt légkörű az ülés. Ez köszönhető annak, hogy a de jure kormányzó Régiók Pártjának eddigi 210 fős frakciójából már 63 honatya vált ki. Velük együtt a Janukoviccsal szemben álló ellenzéknek jelenleg biztos többsége van a törvényhozásban.
Az amnesztiatörvény értelmében szabadon engedték Julia Timosenkó korábbi miniszterelnököt. Timosenkót 2011-ben ítélték el hét év börtönbüntetésre az Oroszországgal kötött, Ukrajna számára előnytelen gázszerződés miatt, de az ellenzék és az Európai Unió is politikai indíttatásúnak minősítette az ítéletet.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig közleményben üdvözölte szombaton Julija Timosenko szabadulását. Barroso rövid üzenetében annyit ír, hogy a demokratikus Ukrajna számára kulcsfontosságú a független igazságszolgáltatás. Martin Schulz kommünikéjében történelmi pillanatnak nevezi a volt miniszterelnök szabadon bocsátását mind Ukrajna, mind Európa számára.
Martonyi János külügyminiszter is üdvözölte az ukrán parlament, a Verhovna Rada meghatározó többséggel 2014. február 22-én meghozott határozatát, amely lehetővé tette a korábbi miniszterelnök, Julia Timosenko szabadon bocsátását és visszatérését az ukrán politikai életbe. A magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy "ezzel pont került az Európai Unió által következetesen szorgalmazott hosszú folyamatra".
Timosenkó első útja a tüntetők főhadiszállására, a Majdanra – Függetlenség terére – vezetett, ahol beszédet mondott. A tüntetőket hősöknek nevezve a tiltakozások folytatására, valamint Viktor Janukovics elnök felelősségre vonására szólított fel.
Az ukrán ellenzék aznap szabadon engedett vezéralakja kerekes székben ülve szólt a Janukovics hatalomból való távozását követelő több tízezres tömeghez. "Hősök vagytok, ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában" - mondta felfokozott hangvételű felszólalásában. A tüntetőket arra buzdította, hogy maradjanak a téren, és tartsanak ki a végsőkig. "Ha valaki azt mondja, hogy befejeztétek küldetéseteket, és hazautazhattok, s a többit majd mások folytatják helyettetek, ne higgyétek el egyetlen szavát sem! Addig, amíg végig nem viszitek az ügyeteket az utolsó lépésig, senkinek nincs joga elmenni innen. Azért, mert ti változtattatok meg mindet. Nem a politikusok, nem a képviselők és a nem a külvilág. Senki rajtatok kívül ezt nem tudta volna véghezvinni" - hangsúlyozta.
A politikus arra szólította fel a népet, hogy Viktor Janukovics elnököt és a környezetéhez tartozó embereket "hozzák a Majdanra". Leszögezte, hogy a nép nem bocsátja meg a vérontást, és a felelősök a "legkegyetlenebb" büntetésben részesülnek majd. "Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik" - hangoztatta Timosenko. Az ellenzéki politikus kijelentette: garantálja, hogy mindent tudni fog a kulisszák mögött folyó politikáról. "Kezeskedem azért, hogy senki ne áruljon el benneteket" - szögezte le.
Kijevbe érkezve a sajtónak adott első interjújában könnyes szemmel jelentette ki: "A legnagyobb boldogság számomra egy bűnözők nélküli, új Ukrajnába érkezni". Szavai szerint csak egy dologra vágyik, hogy az új vezetés, amelyet "a legjobb emberek, a legjobb hazafiak" vérük és életük árán segítenek hatalomra, semmilyen körülmények között ne ismételjék meg azt, amit a nép által megdöntött diktatórikus hatalom elkövetett. "A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták" - jelentette ki Timosenko.
Az oroszok nincsenek elragadtatva az ukrán fejleményektől. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az ukrán ellenzék nem teljesíti az ukrajnai politikai válság rendezéséről pénteken Viktor Janukovics elnökkel aláírt megállapodást. "Az ellenzék nemcsak hogy nem teljesítette egyetlen kötelezettségét sem, de újabb követelésekkel áll elő. A fegyveres szélsőségesek és pogromisták vezette ellenzék cselekedetei közvetlen veszélyt jelentenek Ukrajna szuverenitására és alkotmányos berendezkedésére" - hangoztatta az orosz külügyminiszter. Felszólította Németországot, Lengyelországot és Franciaországot, hasson oda, hogy az ukrán ellenzék azonnal teljesítse a február 21-i megállapodást. "Ideje felhagyni a nemzetközi közvélemény félrevezetésével és úgy tenni, mintha a mostani Majdan (a kijevi főtéren tüntetők) az ukrán nép érdekeit képviselné" - vélte Szergej Lavrov.

