Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balaton: egyre több strandot fövenyesítenek

2014. február 25. 9:35 // Forrás: mtiti
Egyre több balatoni település készül fövenyessé alakítani a strandjait, az idén nyárra elkészülhet az eddigi leghosszabb szakasz, amelyet Fonyód központi strandján építenek ki - tájékoztatott a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Csonki István elmondta: Fonyód támogatást nyert el a strandjának megújítására, el fogják bontani a partvédőműveket, és mögötte homokkal lidót alakítanak ki a parti részen. Hozzátette, ezt a vízügy csak támogatni tudja, hiszen ez a törekvés segít visszaállítani - ha csak csekély hányadban is - a tó eredeti állapotát, s minden újabb fövenyes partszakasz egy kicsit növeli is a tó mederterületét, és segíti a víz öntisztulását.    

Balatonlelle néhány éve úttörőnek számított azzal, hogy egy egész strandot lidósított homokkal, de ezt nem a szárazföldi részének, hanem a tó medrének terhére tette, ugyanis a partvédőmű előtti részt töltötte fel a Balaton mederanyagával. A lidós strandnak ugrásszerűen nőtt a népszerűsége és a forgalma. Csonki István beszámolója szerint korábban kisebb, nem engedélyköteles nagyságú szakaszokon próbálkozott egy-egy település - köztük Balatonfenyves - lidósítással.

Tavaly Balatonfüred, jelenleg pedig Balatonfűzfő és Balatonszepezd kapott engedélyt a strandjai egy részének fövenyessé alakítására, és most zajlik Balatonudvari és Vonyarcvashegy kérelmének elbírálása.

"Üdvözlendő ez a törekvés, de nem szabad elfelejteni, hogy nem mindenhol lehet vagy érdemes lidósítani, mindenhol kutatásnak kell megelőznie a beruházást - mondta a vízügyi szakember. Kiemelte, fontos megvizsgálni áramlástanilag, hogy az adott partszakasz erózióra vagy feltöltődésre hajlamos. Ott lehet kedvezően fövenyes partszakaszokat kialakítani, ahol egyensúlyi állapot van, vagy enyhén feltöltődésre hajlamos a mederszakasz. A feltöltéseket kizárólag bevizsgált mederanyaggal vagy bevizsgált tiszta homokkal lehet elvégezni.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.