Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vasárnap királynő választás

2014. március 6. 15:00
Minden résztvevő lázasan készül a Veszprém-Vehir Szépe 2014 döntőjére. Most vasárnap 18 órakor kezdődik az utolsó megmérettetés a Hangvillában, aminek végén kiderül, kinek a fejére kerül a korona.

A látványos gálaműsor utolsó simításai zajlanak ezekben a napokban, a 15 döntős hölgy már túl van a bikini próbán is, gyakorolják a koreográfiát, mindenki igyekszik a legjobb formájába kerülni a vasárnapi döntőre.

Az est folyamán a hölgyek mellett színpadra lép a Free Dance Táccsoport, a Winner Versenytánc Egyesület, de a közönség szórakoztatásában részt vesz majd Vastag Csaba, aki többször bebizonyította már, méltán nyerte meg a 2010-es X-Faktort. 

Persze ne feledkezzünk el a szépségverseny legfontosabb céljáról, vasárnap estére ugyanis kiderül, ki lesz Veszprém-Vehir Szépe 2014 királynője, aki a koronán kívül egy 200 ezer forint értékű tengerparti nyaralással is gazdagodik az IBUSZ Utazási Irodák Kft. és a vehir.hu veszprémi hírportál jóvoltából, továbbá a Tourinform Veszprém közreműködésében a szépségkirálynő népszerűsítheti városunkat a Veszprém Kalauz 2014 című prospektus címoldalán. Nyereménye továbbá két fő részére szóló színházi belépő a Pannon Várszínház Made in Hungária című musicaljére. 

Természetesen az udvarhölgyekről sem feledkezünk el, a második helyezett egy 30 ezer forint értékű női karórát kap a Bástya Üzletházban található Abakosz Óraszaküzlet jóvoltából, de övé még egy 10 ezer forint értékű Triumph vásárlási utalvány az Intersparban lévő Triumph Márkaüzlet felajánlásában, valamint két fő részére szóló színházi belépő a Pannon Várszínház Játék a kastélyban című vígjátékára. A harmadik helyezett jutalma egy romantikus, gyertyafényes vacsora 20 ezer forint  értékben az Interword Webközpont felajánlásában, amely beváltható a 4 csillagos Hotel Historia éttermében, 10.000 forint értékű Triumph vásárlási utalvány az Intersparban lévő Triumph Márkaüzlet felajánlásában, valamint két fő részére szóló színházi belépő a Pannon Várszínház A miniszter félrelép című vígjátékára.

Mindezek mellett a vehir.hu veszprémi hírportál különdíjasa 40 000 forint értékű ajándékutalványt kap a Still the salon felajánlásában hajápolás, arcápolás és masszázs szolgáltatásokra.

Találkozzunk vasárnap 18 órakor a Hangvillába, a Veszprém-Vehir Szépe 2014 döntőjén! Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Hangvilla jegypénztárában

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.