Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Államfő a nézőtéren

2014. március 8. 10:23 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita megtekintette az Éjjeli menedékhely című színművet a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken este.

A közjogi méltóságot Oberfrank Pál a színház igazgatója - aki egyébként játszik is az előadásban- Eperjes Károly, a teátrum művészeti vezetője, a produkció rendezője és Porga Gyula Veszprém polgármestere köszöntötte.

Áder János a tehetségek, társulatok iránt érzett tiszteletéül, munkájuk és teljesítményük elismeréseként választ olyan előadásokat vidéki városokban, amelyeket mindenképp személyesen is szeretne megtekinteni. Így érkezett most a veszprémi teátrum sikerdarabjára, amelynek főszerepeit Reviczky Gábor, Hunyadkürti György, Szalma Tamás, Kéri Kitty, Trokán Anna, Csarnóy Zsuzsanna, Almási Sándor, Borbiczki Ferenc és Kőrösi Csaba alakítja.

Eperjes Károly, Porga Gyula és Oberfrank Pál fogadták Áder Jánost és feleségét (Fotó: Domján Attila, vehir.hu)Eperjes Károly, Porga Gyula és Oberfrank Pál fogadták Áder Jánost és feleségét (Fotó: Domján Attila, vehir.hu)

Oberfrank Pál igazgató elmondta: egy színháznak a legfontosabb a közönség szeretete, bizalma, ám az mindig megemeli az intézmény elismertségét, ha egy közjogi méltóság is ellátogat egy előadásra. Azért is fontos, jelentős mindez, mert Áder János nem a színház meghívására, kérésére érkezett megnézni az Éjjeli menedékhelyet, hanem előzetes tájékozódás után határozta el, hogy erre a darabra jön el feleségével és ez nagy megtiszteltetés a társulatnak.

Az Áder-házaspár a színpadon találkozott a társulattal (Fotó: Petőfi Színház)Az Áder-házaspár a színpadon találkozott a társulattal (Fotó: Petőfi Színház)

A köztársasági elnök az előadás végén a színpadon köszöntötte a színészeket. Ahogy megfogalmazta: a veszprémi bemutatónak híre ment, hiszen a jó előadásoknak híre megy és erről egy kellemes, régi emlék jutott az eszébe. Amikor az 1980-as évek elején egyetemista volt, Budapestről buszok indultak Kaposvárra tele bölcsész, közgazdász és jogász hallgatókkal egy-egy jó színházi előadásért, s most ehhez hasonlót érzett. Azért is jött Veszprémbe, mert a híre megelőzte a darabot. Ehhez és az esti előadáshoz gratulált a darabot színpadra állító stábnak.  

vehir.hu
további cikkek
SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27 Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. ma 10:45 Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. ma 11:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.