Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Holnap Városáért Díjat kapott Veszprém

2014. március 13. 14:16
Csütörtökön délelőtt Budapesten adták át a négy kategóriában meghirdetett Holnap Városáért Díjat, amelyen Veszprém város is elismerést kapott.

A királynék városa idén A Művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért vehette át a City Hungary Program által életre hívott, A Holnap Városáért Díjat. 

Takács Júlia, a City Hungary Program ügyvezetője elmondta, hogy minden helyi közösségnek megvan a maga karaktere, egyénisége, amelyeket kihasználva fenntarthatóbbá, élhetőbbé próbál válni. Ehhez ösztönző erő, ha büszkék lehetünk saját értékeinkre, munkánkra. A Holnap Városáért Díj ezt a célt szolgálja. 

A pályázaton négy kategóriában lehetett indulni: a Fenntartható városért, az Üzlet a városért, a Művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért és a Zöld városért. Utóbbi kategóriában külön díjazták az önkormányzatokat és az üzleti szektor képviselőit is. 

Takács Júlia hozzátette, hogy egy város fenntarthatóságának alappillére a közösségi értékek megőrzése, amelyek megtestesítik egy helyi közösség egyedi kultúráját. Fontos, hogy értékeljük a múlt örökségeit és történelmi események, fesztiválok és rendezvények formájában meg is őrizzük azokat, hiszen ezektől a szellemi örökségektől kapják meg az identitásukat a helyi közösségek. 

Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke adta át a díjat Porga GyulánakDr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke adta át a díjat Porga Gyulának

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere úgy gondolja, hogy az ilyen szép eredményeket a városban élők el is várják, hiszen a veszprémiek sokat tesznek azért, hogy egy élhető, szerethető városban töltsék a mindennapjaikat. A polgármester szerint fontosak az elismerések, azonban a fejlesztések célja nem az elismerés, hanem a saját környezetünk szebbé, jobbá és kényelmesebbé alakítása. Ez a díj nem a város üzemeltetőinek, hanem egy olyan városnak az elismerése, aki a fejlesztései során gondol a jövőre és arra törekszik, hogy hosszútávon fenntartható legyen a helyi közösség. A város múltjához tartozó örökség megőrzéséhez nem elég egy polgármester, egy képviselőtestület vagy egy hivatal, hanem kell hozzá egy nagyon erős civil háttér is. 

Csepely Máté

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.