Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy a tét

2014. március 18. 13:37
Az idei választások tétjéről beszélt sajtótájékoztatóján Nagy Piroska, független önkormányzati képviselő kedden délelőtt.

Hosszú időre meghatározhatja a mostani választás eredménye, hogy milyen veszélyek érhetik a nemzetgazdaságo, kelet vagy nyugat felé nyitunk, a magyar termelő ágazat profitja a nemzetgazdaságot vagy pedig pedig a multikat erősíti – hangsúlyozta Nagy Piroska. Szerinte a következő választási ciklusban senki nem fogja az elmúlt negyed évszázad hibáit vagy éppen erényeit ecsetelni, mert időszerűtlen lesz.

Nagy PiroskaNagy Piroska

Kiemelte, most még feltehetjük azokat a kérdéseket, amikkel adósok a rendszerváltó kormányzó pártok. Az egyik legfontosabb vitatéma az idei importált pénzrendszer és a magyar társadalom elszegényedése közötti szoros összefüggés feltárása. Nagy Piroska felhívta a figyelmet arra is, hogy a helyben meghozható döntések lehetősége csökkent, a helyi adók elvándoroltak, a civil társadalom pedig nem képes ellenőrizni a hatalmi tényezőket. 

A rendszerváltás kormányai a 25 év alatt mindent megváltoztattak, csak a lényeget nem – vetette fel. Az emberi szükségletekre épülő termelő gazdaság helyett a kamatjövedelmet biztosító pénzgazdaságra épülő közgazdaság a mai napig folyamatosan átcsoportosítja a jövedelmeket az értékteremtő polgároktól a pénzvagyonnal rendelkező tulajdonosokhoz és bankokhoz. 

Nagy Piroska úgy fogalmazott, sokkal nagyobb összefogás szükséges a nemzeti sorsot érintő kérdésekben, mint a nemzetgazdaság, a föld, a nyugdíj és az egészségügy kérdése, amelyben a szembenállás nem a vitaképes problémákat vetik fel, hanem a személyeskedést.

Cseh Zoltán
további cikkek
Elkészült a Szabadság tér! közélet Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. ma 15:15 Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament közélet Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. ma 11:55 Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás közélet Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. ma 2:04 Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! Porga Gyula Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.