A Veszprémi Erdőgazdaság sajtóeseményén elsőként a rendezvényt befogadó önkormányzat polgármestere, Porga Gyula szólalt fel, aki többek közt azért méltatta a VERGA programját, mert az nem koncentráltan, egy helyre összpontosítva valósult meg, hanem a cég működési területének egészét igyekeztek kiszolgálni. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évben megvalósult projektek nem presztízsberuházások voltak, hanem valóban a helyibeliek és a turisták érdekeit szolgálják, az emberek valóban használják a létrejött objektumokat.
A VERGA nem a saját feje után megy, hanem az érintett önkormányzatokkal egyeztetve felmérik az igényeket, és a közösen kitalált tervek mentén valósítják meg beruházásaikat. Fontos azt is hozzátenni, hogy ezek nem állami pénzből jöttek létre, hanem a VERGA Zrt felelős működésének köszönhetően termelődő bevételből képes megteremteni a szükséges forrást. Ma Magyarországon ez óriási dolognak számít – húzta alá Porga, majd hozzátette: ez az eredmény csak egy jó vezérigazgatóval és kitűnő kollégákkal képzelhető el.
Dr. Jung László, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatója is a csapatot dicsérte, amikor kijelentette: az elmúlt években átadott kitüntetések mögött nagy munka áll. Az országban működő 22 erdészeti társaság tevékenységéről elmondta, hogy 2010-ben 10 milliárd forint értékű közjóléti objektumokkal rendelkeztek, amik az erdő megismerését szolgálják. A fejlesztések mértékét jól illusztrálja, hogy csak 2013-14-ben 28 szálláshely bővítés történt az ország különböző pontjain, összesen 4 milliárd forint értékben.
A rovaniami lépcső avatásakor (vehir archív)
Jung kifejtette, hogy hamarosan létrehoznak egy olyan online foglalási rendszert, ahol a szállás mellett egyéb szolgáltatásokkal is várják majd a turistákat. Emlékeztetett, hogy az erdészetek működését az erdőtörvény határozza meg, melynek preambulumában három célt fogalmaznak meg: a gazdálkodást, a természetvédelmet, és a közjólétet. Egy társadalom minél fejlettebb, tagjai annál több időt töltenek rekreációval, és ennek egyik fő terepe az erdő – fogalmazott a vezérigazgató.
Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója kijelentette: „A jövő a kezünkben van” szlogen szinte védjegy lett, a Veszprém megyeiek megismerhették és megjegyezhették az elmúlt évben, amikor létrejött a 19 állomásból álló, mintegy 500 millió forintos értékű beruházássorozat. Ennek megalkotásakor fontos szempont volt a természetközeli nevelés. Azok az emberek, akiket hozzásegítettünk ahhoz, hogy az erdőben túrázhassanak, nem fognak szemetelni, tisztelik a természetet – mondta a vezérigazgató, aki úgy folytatta: az erdészetnél fontosnak tartják a program gazdaságélénkítő, vidékfejlesztő, munkahely-teremtő hatását is, hiszen feladatot adtak például az építőiparnak. A VERGA működésének alappilléreinek a szigorú gazdálkodást, a vadászati és erdészeti kultúra megőrzését, a közjólétet és a társadalmi felelősségvállalást nevezte meg.
Az elmúlt egy évben A jövő a kezünkben van programban megvalósult beruházások
- Veszprém, Panoráma út
- Zirc, Pintérhegyi parkerdő
- Zirc, Szarvaskúti tanösvény és halastó
- Eplény, Ámos-hegyi tanösvény
- Jásd, Vadalmás réti táborhely
- Kab-hegy, Kinizsi-kilátó
- Kab-hegy, erdei kerékpárút és tornapálya
- Tekeres-völgyi kerékpárút
- Veszprém, Rovaniemi lépcső
- Várpalota, Maderspach Viktor kilátó
- Várpalota, Várvölgyi kerékpárút és erdei tornapálya
- Alsópere, Bakony zöld szíve központ (erdei színpad, Szent Imre kápolna, Nádasdy Arborétum, Magyarság keresztje, Példaképek emlékparkja, látogatóközpont)
- Büdöskúti pihenőhely
- Papod, Vitéz Bertalan Árpád kilátó
- Zirc, Walla híd
- Ajka, Fekete István dioráma
- Dudar, Valler István kútja
- Várpalota, Zöld Tanoda
19,56 méter magas kilátó épült a Papodon (vehir archív)
A következő egy évben A jövő a kezünkben van programban tervezett beruházások
A 2014-re tervezett beruházások nagyrészt a VERGA saját bevételéből, illetve pályázati forrásból valósulnak meg összesen 860 millió forint értékben.
- Tés, Izma-kői kilátó és tanösvény (18,48 m magas kilátó lesz)
- Márkó-Herend-Hárskút, Kis-bükki kilátó
- Iszkaszentgyörgy, Iszkai kiránduló erdő (hajdani 5m magas kőpiramis helyreállítása)
- Alsópere, Nádasdy-arborétum fejlesztése
- Nagyvázsony, Lugos-tetői kilátó (~20m magas lesz)
- Országos kékkör fejlesztése (fedett pihenők, 22 km kerékpárút, gyalogos híd a Gaján)
- Várpalota, Fenyves-tó
- Veszprém, Rab Mária forrás
- Veszprém, VERGA Park a volt Fenyves laktanyában. Itt 600 millió forint értékben egy interaktív közösségi tér jön létre 6-800 négyzetméteren, az egész épület tematikája a zöld gondolat köré épül majd. Tengerdi Győző hangsúlyozta, minderre megvan a fedezet, az egyetlen akadály, hogy rendezni kell a tulajdonjogi viszonyokat. Amint ez megtörtént, az onnantól számított 11 hónapon belül elkészül az épület. A közösségi tér mellett kilátó és kiránduló-erdő jöhet létre az ingatlanon.



