Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb gyanús vagyonosodás a baloldalon?

2014. március 21. 8:17 // Forrás: mti
Pár év alatt 49 millió forintos adósságából 70 milliós megtakarítása lett Kőhegyi Istvánnak, az MSZP baranyai szervezete egyik vezetőjének - hangzott el az M1 Híradóban csütörtök este.

Információik szerint Kőhegyi István 2010-es országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában 2 millió forintos vagyon és 49 milliós adósság szerepelt. Egy frissen nyilvánosságra került bankszámlakivonaton viszont közel 71 millió forintos egyenleg szerepel - hangzott el.

A Híradó idézte Kőhegyi István hétfői nyilatkozatát, amelyben az állt: nem bűn magyarországi bankszámlán olyan vagyont tartani, amivel el tud számolni. Jelezte, hogy feljelentést fog tenni, mert szerinte banktitok került nyilvánosságra. A Híradó szerdán megkérdezte Mesterházy Attila pártelnököt, aki azt válaszolta: beszélt a politikussal, aki azt mondta neki, hogy legálisan szerezte vagyonát, és ezt elhitte neki.

A rendőrségre a Híradó információi szerint egyelőre nem érkezett feljelentés az ügyben.

vehir.hu
további cikkek
Elhunyt Latorczai János gyászhír Elhunyt Latorczai János 2024. december 16. 12:50 Hegedűs Barbara: Nem ijedünk meg a feladattól! Hegedűs Barbara Hegedűs Barbara: Nem ijedünk meg a feladattól! Október elején mindenfajta politikai pletyka nélkül érkezett a hír, hogy az Országgyűlés Fidesz-frakciója Veszprém alpolgármesterét, Hegedűs Barbarát kéri fel Dömötör Csaba megüresedő listás helyének betöltésére. Azóta eltelt több mint két hónap, a veszprémi politikus pedig számos alkalommal és különböző témákkal szerepelt már az országos médiában. Hogy hogyan lett egyik pillanatról a másikra alpolgármesterből országgyűlési képviselő, ki döntött erről valójában és milyen feladatokkal bízták meg, ezekről is kérdeztük Hegedűs Barbarát, aki beavatott abba is, milyen folyosói beszélgetések zajlanak egy NATO bizottság szünetében az ukrajnai háborúról. 2024. december 12. 22:57 Megbukott a francia kormány közélet Megbukott a francia kormány Az Új Népfront nevű baloldali pártszövetség és a Marine Le Pen neve által fémjelzett Nemzeti Tömörülés által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány 331 szavazatot kapott az 577 fős alsóházban. A kormány megbuktatásához legalább 288 szavazatra volt szükség. 2024. december 5. 8:34 Még mindig nem tudni, hogy hány név lesz majd a szavazólapon a Dózsavárosban időközi önkormányzati választás Még mindig nem tudni, hogy hány név lesz majd a szavazólapon a Dózsavárosban Január 19-én a Dózsavárosban, Csererdőn és Jutaspusztán új önkormányzati képviselőt választanak. Eddig két jelölt jutott el addig, hogy összegyűjtötte és le is adta az induláshoz szükséges ajánlásokat, kettő másik pedig már felvette az ajánlóíveket. Kérdőjelek viszont még mindig vannak, hogy pontosan hány név is szerepel majd a szavazólapokon. 2024. december 5. 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.