Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezeréves tradíció Tihanyban

2014. március 22. 13:31 // Forrás: mti
A tihanyi bencés apátság olyan, csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg, amely nélkül Magyarország jövője sem képzelhető el - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton az apátsági templomfelújítás első ütemének átadásán.

Balog Zoltán beszédében úgy fogalmazott, ha van valahol értelme a hely szelleméről beszélni, akkor az a tihanyi bencés apátság, a helynek olyan erős a kisugárzása, hogy képes egymással szemben álló embereket is kibékíteni.

"Ebben az országban nagy az éhség a tiszta szóra, a világos beszédre, az igazságra és az igazságosságra. Tihany mindig is azoknak a találkozóhelye volt, akikben megvolt ez az éhség"- mondta a miniszter.

Hozzátette, nemcsak ennek a templomnak van szüksége renovációra, hanem az országnak is lelki, szellemi megújulásra. A templom régóta zajló rekonstrukciójának befejezéséhez a kormány 145 millió forinttal járult hozzá a miniszter közbenjárására - hangzott el a rendezvényen.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.