Az országos hivatalos ünnepséget Egerben tartották március 23-án, de Veszprém is szeretett volna megemlékezni az eseményről - mondta el érdeklődésünkre Szalay Zsolt rendezvényért felelős munkatárs.
A város adottságait felhasználva, a helyi intézmények - a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola, Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, az Ipari Szakközép iskola és Gimnázium, illetve a Dózsa György Általános iskola - testvériskoláival felvéve a kapcsolatot végül egy 106 fős lengyel delegáció érkezett a megyeszékhelyre március 20-án, csütörtökön.
Másnap délelőtt Porga Gyula polgármester fogadta a vendégeket a városházán és beszélt nekik Veszprém értékeiről, nevezetességeiről, majd a diákok a testvériskoláikban töltöttek egy kis időt, hogy megismerkedjenek a helyi fiatalokkal, gyarapítsák tudásukat a várossal kapcsolatban. A délutáni órák sem teltek haszontalanul, az állatkert látványosságai biztosítottak kellemes kikapcsolódást a népes vendégseregnek.
Szombaton városismereti vetélkedőt tartottak, hogy a gyerekek játékos formában fedezzék fel Veszprém nevezetességeit. A három legjobban teljesítő csapat díjazásban részesült, amit Brányi Mária alpolgármester és Halmay György képviselő adott át, de senki sem távozott üres kézzel. Délután a Városi Művelődési Központba vonultak az ifjak, ahol színpadi produkciókat mutattak be széles műfaji skálán. Az utolsó estén Némedi Lajos alpolgármester és Irányi László, az Ipari iskola igazgatója köszöntötte a lengyeleket a vacsorát megelőzően.
Vasárnap reggelre már csak a búcsú maradt hátra, a vendégek pedig egy tartalmas hétvégét a hátuk mögött tudva indultak haza. Szalay Zsolttól megtudtuk, sok kedves és pozitív visszajelzés érkezett a diákoktól és kísérőiktől egyaránt és szeretettel várják vendéglátóikat egy viszont látogatásra.
Porga Gyula ígéretet tett rá, minden elkövet azért, hogy a következő alkalommal Veszprém adhasson otthon a Magyar-lengyel barátság napja hivatalos programjainak.
A programok a Városi Nyilvánosságért Alapítvány szervezésében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és dr. Navracsics Tibor támogatásával valósulhattak meg.




