Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Nincs döntés a népszavazásról / – még harminc napon belül vagyunk –

2008. december 23. 17:16
A várttal ellentétben ma nem született döntés a városi közgyűlés rendkívüli ülésén az ingyenes parkolás ügyében kiírandó népszavazás témakörben. A képviselőknek mindössze a nem és az igen felett kellett volna voksolni, ám Debreczenyi János polgármester új előterjesztéssel állt elő, aminek következtében hosszas vita bontakozott ki, végül – Némedi Lajos ügyrendi javaslatának eredményeként – a polgármester bezárta a közgyűlést.

Az ülés rendhagyó módon vette kezdetét, ugyanis dr. Szalay András képviselő kapott napirend előtti felszólalási lehetőséget. Ezen jelentette be Arató Tamás volt képviselő halálát, akinek pályáját méltatva kiemelte, hogy „16 éven át szolgált, nem gyűjtögetett”. Ezt követően egyperces néma felállással adózott a testület a néhai képviselő emléke előtt.


Debreczenyi János bejelentette, hogy Arató Tamást az önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről – a családdal történő egyeztetés után – később intézkednek.

Az érdemi vita csak ezek után kezdődhetett el. Debreczenyi János bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy céljául tűzte ki a gyűlölködés megállítását a város határainál. Úgy látom – folytatta –, ennek vannak eredményei, tudunk együttműködni az ellenzéki politikusokkal. Ilyen például az SZDSZ–MSZP kezdeményezés, mely a városbeli parkolási díjak eltörléséről november 27-én kelt előterjesztéshez köthető. Ebben az is szerepelt, hogy a polgármester választási kampányában a parkolási díjak eltörlésére tett ígéretet, ehelyett ötezer forintos Veszprém kártya kedvezményt kaptak a gépkocsi-tulajdonosok.


Ezután jelentette be Debreczenyi János, hogy az eredeti „A” és „B” javaslatokat (támogatja-e a lakosság a parkolási díj eltörlését, vagy nem, s erről a júniusi közgyűlésen szülessen határozat) megtoldja egy „C” javaslattal. Ennek a  lényege: Veszprém Megyei Jogú Város képviselő-testülete egyetért a parkolási díjak 2010. január 1-jével történő megszüntetésével, s felszólítja a jegyzőt, hogy azzal ezzel kapcsolatos jogi lépéseket tegye meg.

A vitában először Hartmann Ferenc szólalt fel, melyben a polgármester felelősségét húzta alá.

Felelőtlenül fogalmazta meg, hogy „mit akar a város? Egy olyan Veszprémet, ahol ingyenes a parkolás az egész városban.” A képviselő a polgármester szemére vetette 2006-os ígéreteit, megjegyezve, hogy 200 millió forintot kidobni felelőtlenség, s ezt a szocialisták már akkor is megalapozatlannak és képtelenségnek tartották. Még csak kísérletet sem tettek ígéreteik beváltására – summázta Hartmann Ferenc. Hozzátette: népszavazási kezdeményezésünkben nem azt kértük, hogy a város egész területén legyen ingyenes a parkolás. Ezt képtelenségnek tartottuk, s tartjuk ma is. Célunk az volt, hogy tükröt tartsunk önök elé, rákényszerítsük önöket arra, hogy belenézzenek.

Debreczenyi János visszautasította az ellene fölhozottakat, s a Hartmann Ferenccel való kapcsolatot nem tartotta konstruktívnak. Én tartozom a számadással – mondta –, nem ön énhelyettem.


A következő szókérő Némedi Lajos volt, aki szerint nincs összhangban a polgármester által előterjesztett és a napirendi pont.

Debreczenyi János viszont arra mutatott rá, hogy előterjesztőként joga van újabb előterjesztést tenni. Ezt erősítette meg dr. Büki Szilvia jegyző is, mondván, nem gondolja, hogy az szmsz-szel az ellentétes lenne.

Itt politikai vita keletkezett, s ebben nem kívánok részt venni a továbbiakban – emelkedett szólásra Molnár Ernő, majd kivonult a teremből.

Mazák György arról szólt, hogy régóta ki kellene dolgozni Veszprém közlekedési rendjét, s egyetért Némedi képviselővel, s előkészítetlennek tartja ő is a napirendet.

Az MDF képviselője, dr. Bense László Erik visszautalt pártja 2006-os álláspontjára, amikor is részleges ingyenességet javasoltak. Felvetette a kérdést, mi lesz a technikai eszközökkel, ha a testület ingyenessé teszi a parkolást.

Katanics Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy elfelejtettek Némedi képviselő ügyrendi javaslatáról szavazni. A polgármester felkérte Némedi Lajost, fogalmazza meg pontosan előterjesztését.

Némedi Lajos a „C” javaslat kihagyását javasolta figyelmen kívül hagyni. Ezt a jegyző is megerősítette, végül 13 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal elfogadták a polgármesteri javaslat levételét a napirendről.

Porga Gyula alpolgármester szerint komolytalanná vált a helyzet, hiszen – utalva arra, hogy újabb képviselők hagyják el a termet – akik kezdeményezték a népszavazást, most „elbújtak”.

Végül Némedi Lajos tette fel az i-re a pontot: „Négy SZDSZ-es képviselő nincs itt, vegyük le napirendről a népszavazás témát!”

Debreczenyi polgármester megjegyezte, hogy így kicsúszhatnak a 30 napos terminusból, bár az ünnepek utáni első nap még belefér a végső döntésbe.

Végezetül tizenhárman elfogadták az előterjesztés levételét, négyen pedig tartózkodtak. Ennek megfelelően Debreczenyi János a közgyűlést berekesztette.

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.