Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindenki nyertesként távozott

2014. március 27. 17:50
Veszprém valamennyi általános iskolája képviseltette magát a tizedik alkalommal megtartott Jótékony mozgás! című sportrendezvényen csütörtökön délután a Táncsics tornatermében.

A Kozmutza Alapítvány kezdeményezése egy évtizede nagy sikernek örvend. A sportdélutánt azzal a céllal hozták hozták létre, hogy az ép gyermekek megismerjék fogyatékkal élő kortársaikat, akik a Kozmutza iskolában tanulnak és élnek - tájékoztatott a helyszínen Bernáth Ildikó, az alapítvány elnöke. Elmondta, ez idő alatt összesen 3500 gyermek vett részt az eseményen és minden alkalommal jókedvűen távoztak a fiatalok. Ez részben a sportversenyeknek, valamint a program végén kisorsolt értékes nyereményeknek köszönhető. 

Bernáth Ildikó<br>A galéria megtekintéséhez kattintson a képre


"A társadalmi korlátok, előítéletek lebontását csak akkor tudjuk megvalósítani, ha találunk egy olyan közös programot, amit mindenki élvez és részese lehet."


Attól félünk, amit nem ismerünk – a játék és a sport nyelvét minden gyermek egyformán érti - vélekedett az alapítvány elnöke.

A rendezvény fővédnöke, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a megnyitó alkalmával hangsúlyozta, tíz éve egy példamutató és úttörő jellegű sorozat vette kezdetét, amit számos hasonló jellegű esemény követett az országban.


"A program zsenialitása épp abból fakad, hogy a fiatalokat a játékkal célozza meg, aminek segítségével könnyen lebonthatók azok a falak, amik a fogyatékkal élők és egészséges társaik között találhatók" 


Dr. Navracsics Tibor a felajánlott nyereményekkel

Mint mondta, a mozgás során mindenki megtapasztalhatja, szükségünk van egymás támogatására, hiszen az egyes feladatok közben kiderül, mindenki lehet ügyesebb, vagy éppen gyengébb teljesítményű, ez nem fogyatékosság kérdése. A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy az utóbbi években egyre több szó esik arról, hogy miként tudjuk a magyar társadalmat befogadóbbá tenni. - Ez a verseny kiválóan példázza, hogy Magyarország mindenki számára nyitott - zárta gondolatát, majd a nyereménysorsolásra felajánlott két tabletet átnyújtotta a szervezőknek. 

A meglepetés vendég érkezése előtt Porga Gyula polgármester is köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, hogy ismét ilyen sokan eljöttek és valamennyi veszprémi általános iskola képviseltette magát. Úgy vélekedett, ez az a vetélkedő, aminek végén mindenki nyertesként távozik és jól érzi magát.

Sub Bass Monster dalait sokan ismerték 

A fiatalok ezúttal Sub Bass Monster fellépésének örülhettek a sportversenyek megkezdése előtt, valamint a hagyományoknak megfelelően Kiss László, a Kozmutza tanulója is előadott egy dalt. A jó hangulat megalapozását követően jöhetett a közös bemelegítés, majd az általános iskolások felkészültek a verseny kezdésére. 

A Kozmutza minden tanulója jelen volt az eseményen, a fiatalok a Veszprémből érkező 11 általános iskola csapatát erősítették, a halmozottan hátrányos helyzetű társaik pedig a közelben szurkoltak. A színes és változatos feladatokat minden csapat lelkesen elvégezte, legyen az kirakó gyűjtés, labda egyensúlyozás, vagy éppen gumikötélen ugrálás. 

Rengeteg ajándék várt gazdára

A sportversenyek végeztével mindenki kellemesen elfáradt, jöhetett a délután újabb izgalmas pillanata, hiszen rengeteg ajándék várt gazdára, amiket nem a teljesítmény alapján osztottak ki, hanem a gyermekek egymásnak sorsoltak. Bátran állíthatjuk, a nap végén mindenki jó emlékkel távozott a helyszínről. 

Cseh Zoltán
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.