Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C

Szövetségeseket kell találni

2014. április 1. 0:35
Meszerics Tamást és Csiba Katalint, az LMP európai listájának első két helyén álló jelöltjét látta vendégül hétfő délután a Főposta téren a párt veszprémi szervezete.

Néhány nappal az országgyűlési választások előtt a Lehet Más a Politika veszprémi szervezete már az európai választási kampányt is elindította: Európa szerepéről és az előttünk álló kihívásokról a listavezetők mellett Gerstmár Ferenc, az LMP parlamenti képviselő-jelöltje is elmondta a véleményét. 

Meszerics TamásMeszerics Tamás

Meszerics Tamás kijelentette: Európa itt van, mi innen nem tudunk elmenni, ezért nekünk kell valami életképeset létrehoznunk. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar kormányok szerencsétlenül viszonyultak az Unióhoz, nem voltak képesek olyan kérdésekre megoldást találni, mint például a földmoratórium. Úgy véli, hogy nemcsak harcolni vagy alkalmazkodni lehetne, hanem szövetségeseket is találni a céljainkhoz. 

Csiba KatalinCsiba Katalin

Csiba Katalin szerint a zöld pártok azok Európában, akik nem azért küldik Brüsszelbe képviselőiket, hogy azokat „parkolópályára helyezzék”, hanem tényleg tenni akarnak valamit, a lehető legkomolyabban veszik az európai platformon végzendő munkát. Sajnos Magyarország nem tudott jól lobbizni az Európai Unióban. Nem létezik az a fantom, amit a jelenlegi kormány fölfest a nyugati égre. Csiba szerint a következő évben az európai-amerikai szabad-kereskedelmi megállapodás lesz a legfajsúlyosabb kérdés, amiben az Európai Parlamentnek vétójoga van, ezért is fontos, hogy milyen képviselőket delegálunk. Mindannyiunk felelőssége, hogy Európa együtt legyen erősebb.

Csiba Katalin és Gerstmár FerencCsiba Katalin és Gerstmár Ferenc

Gerstmár Ferenc szerint a rivalizálás helyett az együttműködést kell előtérbe helyezni. Ha a helyi közösség jól működik, akkor jól fog működni a nemzeti közösség, és megnyílik a szélesebb együttműködés lehetősége is. Ha a közép-európai országok nem rivalizáltak volna egymással, akkor együtt az Uniós csatlakozáskor jobb feltételeket harcolhattak volna ki. Olyan kompromisszumkész képviselőket kell Brüsszelbe küldeni, akik képesek diplomatikus úton tenni hazánkért. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.