A szerda délután fél hatra meghirdetet fórumra külön buszokkal hozták a zömében nyugdíjasokból álló közönséget. A Városi Művelődési Központ előtt két szimpatizánsokat szállító busz is megállt. A fórum Delhusa Gjon koncertjével kezdődött, azonban az énekes ide nem engedte be az újságírókat.
A koncert után Hartmann Ferenc, az MSZP veszprémi elnöke és Gőgös Zoltán, a veszprémi négyes számú választókerület baloldali elnöke fokozta a hangulatot. Őket követte Pál Béla, akinek gondolatait még mindig a helyi médiában megjelenő információk kötötték le. Ugyanazokat a gondolatokat mondta el, mint a múlt heti Bajnai Gordon fórumon. Pál Béla először azt hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha a Fidesz folytatná azt, amit négy évvel ezelőtt elkezdett, majd pár perccel később azt mondta hogy, ha megválasztják, folytatja a rezsicsökkentést és a nyolcas számú főút felújítását.
Ezt követően egy közel húszperces videót vetítettek le Mesterházy Attila sanyarú gyerekkoráról, szüleiről és családjáról. A videót sokan elunták és volt olyan, aki haza is ment. A hangulat teljes felfokozása után érkezett meg Mesterházy Attila, aki rendhagyó módon azzal kezdte a fórumot, hogy felköszöntötte a születésnapját ünneplő feleségét. A baloldal kormányfő jelöltje először a közmédiát, majd később, a fórum hátralevő részében Orbán Viktort, Rogán Antalt és a Fideszt támadta. A megszokott szocialista gyűlöletkampánynál is vadabb megnyilvánulásokra is vállalkozott Mesterházy Atttila.
A Fidelitas veszprémi szervezetének elnöke reagálva Mesterházy Attila veszprémi látogatására elmondta, hogy Simon Gábor a hírek szerint azt mondta a zárkában, hogy Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc tudtak a százmilliókról. Véleményük szerint itt az ideje, hogy a baloldal vezető politikusa a közel három hónap reménytelen ködösítés után megszabaduljon a titkoktól és színt valljon. Hozzátették, hogy Mesterházy Attila helyettese, Simon Gábor éveken át százmilliókkal furikázott Budapesttől Ausztrián át egészen Svájcig. A Fidelitas szerint elég a mellébeszélésből.



