23 óra előtt nem sokkal, az adatok 75 százalékos feldolgozottságánál érkezett meg a Fidesz veszprémi szervezete által megtartott eredményváró rendezvényre dr. Navracsics Tibor, a veszprémi 1-es számú egyéni választási körzet jelöltje, és az aktuális adatok tekintetében bátran kijelenthető, győztese, hiszen a feldolgozott szavazatok alapján a voksok közel 50 százalékát szerezte meg.
Országosan is egyértelműen a megkezdett út folytatása mellett szavaztak a magyar választópolgárok, ez igaz az én választókerületemre is. A feldolgozott adatok arra engednek következtetni, hogy több szavazatot szereztem, mint az utánam következő úgynevezett két nagy párt képviselője, ez fölényes győzelemnek nevezhető – fogalmazott dr. Navracsics Tibor. Hozzátette, ez egyértelmű jelzés arra, hogy jó irányba indult el az ország. Sok nehézség van még hátra, de az irány jó, folytatnunk kell a munkát.
Az elindított változások, reformok, eredmények konszolidálása, illetve a gazdaság politika területén visszafordíthatatlanná tenni a tavaly év végén bekövetkezett növekedési fordulatot, ezek a legfontosabb feladatok a következő időszakban – válaszolt kérdésünkre. Úgy vélekedett, hogy a mikro-, kis- és közepvállalkozásoknak kell minél több olyan segítséget adni, ami lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaságban a helyben történő munkahelyteremtés megélénküljön és tartóssá, megalapozottá tegyük a gazdasági növekedést.
Dr. Navracsics Tibor négy év múlva akkor lenne elégedett, ha Magyarország tartósan 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel bírna, az életszínvonal tekintetében pedig Nyugat-Európához ütemében felzárkózó stabil és békés társadalmat mutatna.
Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta, akkor országos listák versengenek egymással, a mostani eredmények alapján abban bízik, hogy ott is jó eredményt ér el a Fidesz.
Veszprémben ezzel párhuzamosan készülünk az önkormányzati kampányra – emlékeztetett. – Szinte már megismételhetetlenül szép eredményt értünk el négy éve, sokat kell tenni, hogy legalább megközelítsük azt az eredményt. Azt szeretném, ha az október önkormányzati választások eredményeként Porga Gyula maradna a polgármester Veszprémben és egy fideszes többségű önkormányzat jönne létre – hangoztatta, majd tovább fogadta a pártszimpatizánsok gratulációját.



