Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Fizikusok és vadkacsa a színházban

2014. április 9. 23:21
Bemutatta jövő évi kínálatát a Veszprémi Petőfi Színház. A következő szezonban Dallas, Ibsen, Strauss, Dürrenmatt és Balázs Ágnes műveit állítják színpadra.

„Közösségben a közönséggel” szlogennel hirdette meg 2014/15-ös évadának programját a Petőfi Színház. Szerda délután Oberfrank Pál igazgató számolt be a teátrum terveiről. Az első őszi bemutató Maurine Dallas Chicago című musicalje lesz, amit Eperjes Károly rendez – a színház művészeti vezetőjének régi vágya volt ennek a darabnak a bemutatása.

Guelmino Sándor Ibsen Vadkacsáját rendezheti majd, utána pedig Bozsó József egy osztrák operettet, Johann Strauss Bécsi vér című művét állítja színpadra, amit aztán Ausztriában is bemutat majd a társulat. Dürrenmatt Fizikusok című komédiáját Dömölky János dolgozhatja fel, a szereposztásról jelenleg is folynak a tárgyalások. Március 15-ére tervezik egy kortárs mű bemutatóját, Balázs Ágnes Szerelmem, Petőfi című zenés játékát Juhász Róza rendezésében láthatja a közönség.

Megmaradnak a színház hagyományos programjai is, ismét lesz operett gála és szilveszteri est is, az első világháború centenáriumára pedig külön készül a teátrum. Műsoron marad az Adáshiba, a Víg özvegy, a Légy jó mindhalálig, a Veszedelmes viszonyok, az Éjjeli menedékhely és az Olivér.

A gyerekek a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet és a Süsü, a sárkány kalandjai című interaktív zenés mesejátékot is láthatják majd a BonBon Matiné mellett.

A játékszínben Kéry Kitty Shakespeare Titus Andronicusát rendezi. Színpadra alakítják a Stalkert; Tóth Loon a Nézőművészeti Főiskolát dolgozhatja fel. Önálló estet kap Hegedűs D. Géza és Eperjes Károly is. Műsoron marad a Jeanne D'Arc, az Agónia, a Tábori piknik.

Oberfrank Pál és Kellerné Egresi ZsuzsannaOberfrank Pál és Kellerné Egresi Zsuzsanna

Felújítják az Anna Kareninát, a fehérvári Vörösmarty Színház elhozza Veszprémbe a Padlást. Az együttműködésekkel kapcsolatban Oberfrank kijelentette: tárgyalásokat folytatnak a Bárka Színházzal is.

Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető elárulta: a jövő évi bérletek május 5-étől vásárolhatók meg, előjegyeztetni pedig már most hétvégén is lehet a Veszprém Expón.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.