Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C

Kevesebben szavaztak, mint állítják

2014. április 24. 18:38 // Forrás: mti
A választások után egy-két héttel az emberek a valóságosnál nagyobb arányban emlékeznek arra, hogy részt vettek a választásokon - állapította meg a Tárki a parlamenti választások utáni kutatásában.

Az április 6-i választásokon a részvételi arány 62 százalék volt, ehhez képest pár nappal ezután a kutatásban adott válaszuk alapján nagyobb arányban, 73 százaléknyian emlékeznek úgy, hogy elmentek szavazni. A megkérdezettek a teljes népesség körében 31 százaléknyian a Fidesz-KDNP-re, 11 százaléknyian a baloldali listára, 8 százaléknyian a Jobbikra, 2 százaléknyian pedig az LMP-re szavaztak emlékeik szerint.

 A Tárki közleménye szerint ha a nem szavazókat figyelmen kívül hagyjuk, azaz csak a választásokon résztvevőkre vonatkoztatjuk az eredményeket, akkor a kormánypártokra szavazók aránya 43 százalék, ami lényegében megegyezik a Fidesz-KDNP listás eredményével, azaz a visszaemlékezések ebben a körben "valóságos" képet mutatnak. Nem így a többi párt esetében, hiszen a választás listás eredményeitől elmaradnak az ellenzéki pártokra leadott szavazatok a visszaemlékezések alapján: a választásokon résztvevők 15 százaléka állítja, hogy a baloldali listára szavazott, 11 százalékuk a Jobbikra és 3 százalékuk az LMP-re, amely mindegyik párt illetve lista esetében alacsonyabb az április 6-i eredményeknél. Ennek magyarázata az a 27 százaléknyi válaszmegtagadó lehet, akik az ellenzéki pártokra szavazók közül kerülhetnek ki; ők tehát részt vettek a választáson, de utólag nem árulják el, melyik listára szavaztak - mutatott rá a Tárki.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.