Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felkeresték a város zsidó emlékeit

2014. április 27. 13:12
Egész napos programokat szervezett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár „Klezmertől a maceszgombócig” címmel szombaton. A rendezvényt sétával nyitották meg.

Mielőtt a résztvevők elindultak volna, hogy felkeressék a város tíz fontos zsidó kötődésű helyszínét, a megyei könyvtár amfiteátrumában Porga Gyula polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Dicsérte azokat a civil szervezeteket, akik kézzel fogható közelségbe hozzák a múltat, mert bár a jelenben élünk, nem szabad elfelejtenünk a múlt történéseit.

A séta útvonala abban a füzetben is megtalálható, amit a megyei könyvtár adott ki. A kiadványról a polgármester úgy fogalmazott: az segíti az utazást nemcsak térben, de időben is. A kötet a város történetének egy kevésbé ismert részét tárja fel, kinyitja a zsidó közösség múltját.


„Akkor szeretheti valaki a lakóhelyét, a közösségét, ha ismeri is. Az emberekkel is így vagyunk, azt tudjuk szeretni, aki közel áll hozzánk, akit ismerünk.”


A kiadvány szerkesztője, Máthé Éva megköszönte mindazok munkáját, akik közreműködtek a füzet összeállításában.

A séta a Komakút térről indult az egykori zsinagógáig, a mai Hoffer Ármin sétányig. A nap során a zsidósággal kapcsolatos kiállítást rendeztek a könyvtár épületében, délután pedig felolvasták Anne Frank naplóját. A programsorozatot Holokauszt-megemlékezéssel zárták késő délután, amikor a résztvevők kavicsokat helyeztek el az egykori gettó területén.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.