Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Kortárs művészeti randevú

2014. május 7. 11:13
A tavalyi kényszerszünet után látványos lézer show-val, fényfestéssel és kortárs zenei programokkal várja az érdeklődőket május 13-17 között A tánc fesztiválja.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elmondta, hogy a fesztivál nyitónapján két alkalommal, este kilenckor és fél tizenegykor látványos lézer show, az este további részében pedig fényfestés borítja majd be a fesztiválnak otthont adó Hangvilla üvegfelületeit. 

Krámer GyörgyKrámer György

Krámer György, a fesztivál igazgatója hozzátette, hogy a kortárs művészeti kísérőprogramok fő célja a város felé nyitás. Ehhez a koncepcióhoz illeszkedve a fesztivált rendhagyó módon Subb Bass Monster zenés, táncos hip-hop műsora nyitja majd meg a Hangvilla előtti téren. A fesztivál másik újdonsága a mindenki számára nyitott táncos workshop, melyet Ladányi Andrea táncművész vezet majd. 

Máté SzabolcsMáté Szabolcs

Máté Szabolcs, a sokak által Sub Bass Monsterként ismert gyulafirátóti hip-hop előadó véleménye szerint az a közönség, aki a hip-hop zenét szereti, sajnos sokszor nem találkozik egyéb kortárs művészetekkel. Ez a fesztivál tökéletes alkalom a különböző kortárs művészeti ágak találkozására. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál közélet Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Szombaton tartották a XIII. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivált, amely évről-évre a hagyományos ízek, a közösségi élmények és a sokszínű szórakoztató programok találkozási pontjává válik. 2026. február 15. 8:25 A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre VeszprémFest A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre Bejelentették a Veszprémfest 2026-os fellépőit: a fesztivál egyik húzóneve a Kraftwerk lesz, érkezik a latin popsztár Juanes, és két tavaly elmaradt produkció: Beth Hart és a Pink Martini is végre megérkezik a Historia kert színpadára. 2025. november 24. 13:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.