A tervek szerint június 4-én átadandó emlékművet többek között Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik önkormányzati képviselője támadta előbb az áprilisi közgyűlésen, majd szerdán sajtótájékoztatón. A képviselő szerint az országzászló, melyet a Védegylet Veszprémért Egyesület és a Város-Tér Kulturális Alapítvány állít az Óváros téren nem azt közli, ami valójában a célja lenne. Ahogy azt közgyűlési tudósításunkban is írtuk, a képviselő szerint a választott helyszín nem méltó ahhoz az üzenethez, amit a mindenkori országzászló hordoz. Veszprém polgárai nem sűrűn fognak találkozni ezzel az emlékművel, a köztől teljesen elzárva helyezik el. Az országzászlónak azt kellene jelképezni, hogy felállítói hisznek a Szent Korona országainak egyesülésében. Ráadásul az emlékművön megjelenő turulmadarak is rondák.
Brányi Mária alpolgármester szerint sajnálatos módon a Jobbik az európai uniós kampányának stílusára próbálta lesüllyeszteni azt a nemes szándékot, amit a Védegylet Veszprémért Egyesület és a Város-Tér Kulturális Alapítvány fogalmazott meg az országzászló állítás gondolatával kapcsolatban. A két civil egyesület a tavalyi év során már ismertette a lakossággal az elképzeléseit és kérte mindazok közreműködését, akik javaslataikkal, közreműködésükkel a helyszín kiválasztáshoz vagy a megfogalmazáshoz szerettek volna hozzászólni, illetve egy közadakozásra fogalmaztak meg felhívást, amellyel magának az országzászlónak a felállítását közös üggyé és városi érdekké nemesítették.
A legutóbbi közgyűlésen nyújtott be a két egyesület egy körvonalazott elképzelést, melyet a testület elfogadott. Brányi Mária szerint az elképzelés a mai idők lehetőségeihez és az európai uniós tagsághoz is jól illeszkedik, hiszen egy nemzeti összetartozást fogalmaznak meg az országzászló állítással kapcsolatban, melyet a Nemzeti Összetartozás Emléknapján szeretnének felavatni. Az az üzenet, amelyet az országzászló ma képvisel mindenképpen előremutató és a határok figyelembevétele nélküli nemzeti összetartozást testesíti meg.
Az alpolgármester a belvárosi funkcióbővítő rehabilitáció 1/B üteméhez kapcsolódóan is felelt a Jobbik kritikáira (Forgóné Kelemen Judit azt kifogásolta, hogy az uniós források egy részét magán befektetésként, a konzorciumi partnerek által vállalt beruházásokra használja fel a város). Brányi Mária elmondta, hogy a Jobbik képviselői a pályázat egy olyan kötelező elemét kifogásolták, amely megvalósítása nélkül nem lehet a pályázaton indulni. A belvárosi rehabilitáció során kötelező gazdasági partnert bevonni, aki a saját maga által biztosított önrésszel egy egyéni vállalkozói tőkét visz be a pályázat megvalósításába. Ennek a gazdasági partnernek az elképzeléseit maximum negyven százalékban lehet a projektből finanszírozni.
Jelen esetben a Vár Áruház külső homlokzatának felújítása a gazdasági terv, ahol nagyságrendileg nyolcvan millió forintos pályázati támogatást kap a partner a kivitelezéshez, amelynek nagysága meghaladja a kétszáz millió forintos nagyságrendet. Ahhoz, hogy a pályázat sikeres legyen a vállalkozónak a pályázat valamennyi kritériumát magára nézve kötelező elemként kell elfogadnia. Ez év áprilisának elején egy kormányhatározat született arról, hogy azt a forrást, amit a pályázat körvonalazása során megfogalmazott a város vezetése, Veszprém elérheti, amennyiben sikeres pályázati anyagot állít össze. Brányi Mária szerint értelmetlen az típusú gondolkodás, amit a Jobbik a témával kapcsolatban megfogalmaz, hiszen egy pályázaton, amennyiben a pályázat kiírás feltételeit nem tekintjük magunkra nézve kötelezőnek egyébként se lehetne elindulni.
