Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szükségünk van Európára

2014. május 15. 20:25
Fazekas Sándor, az ügyvivő kormány vidékfejlesztési minisztere tartott lakossági fórumot csütörtök délután Nemesvámoson.

A teltházas rendezvényt dr. Navracsics Tibor, a veszprémi központú választókerület parlamenti képviselője nyitotta meg, mint házigazda. Rövid köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz-KDNP beírta a nevét az európai politikatörténelembe azzal, hogy két egymást követő ciklusban is kétharmados többséget szerzett – erre korábban még nem volt példa. 

dr. Navracsics Tibordr. Navracsics Tibor

Sokan nem tartják fontosnak az európai választásokat, holott ha az elmúlt négy évet átgondoljuk, láthatjuk, milyen sokat jelent, ha a nemzeti érdeket hatékonyan védeni képes képviselőket küldünk az uniós intézményekbe – hangsúlyozta az ügyvivő kormány miniszterelnök-helyettese. –  Kulcskérdés, hogy vannak-e olyan munkatársaink, akik saját személyes érdekeik elé tudják helyezni a nemzet érdekeit, és fel tudják vállalni a konfliktusokat is mindannyiunk boldogulása érdekében. Éppen ezért fontos, hogy május 25-én elmenjünk, és szavazzunk a Fidesz-KDNP listájára! – mondta Navracsics.

Fazekas Sándor mindenek előtt megköszönte a veszprémi választókörzet szavazóinak a parlamenti szavazáson a Fideszre leadott voksokat. Ahogy fogalmazott: a vidék a kormány mellé állt, nélkülük nem lehetett volna kétharmadot szerezni. 

Fazekas SándorFazekas Sándor

Egyáltalán nem mindegy, hogy kik képviselnek minket az európai unióban – folytatta Fazekas. –  Kevésbé látjuk, hogy milyen munka folyik ott, de a következményeket a magunk bőrén érezzük. Nem mindegy, hogy kevesebb pénz érkezik-e az országba; nem mindegy, hogy a Tavares-jelentés tollbamondói által képviselt, Kovács László-féle „merjünk kicsik lenni” politika érvényesül, vagy olyan emberek ülnek az EP-ben, akik ki mernek állni a hazai érdekekért. 

Most tíz évről kell véleményt mondanunk, mérleget kell vonnunk arról, hogy megérte-e csatlakozni? Sok kritika éri az EU-mellett kiállókat, minket, akik úgy gondoljuk: talán nem tökéletes az Unió, de sokkal zordabb vidékek is léteznek a világon – jelentette ki Fazekas. – Az elmúlt tíz évben két uniós biztosunk is volt: Kovács László az adóügyekért felelt, de igazán semmi emlékezeteset nem tett le az asztalra. Az elmúlt öt évben pedig Andor László volt a biztosunk, aki szintén nem tudott karakán tettet végrehajtani, nem látható az általuk végzett munka. 


Az elmúlt tíz év nagy baja az, hogy nem a megfelelő embereket küldtük Brüsszelbe. Most új lehetőségek nyílnak, amikkel élnünk kell.


A miniszter szerint a földtörvény körül a Jobbik és az MSZP is nagy hangzavart keltett, aláírást gyűjtöttek, kis létszámú tüntetéseket szerveztek, miközben a földtörvény erősen kiáll azért, hogy a magyar föld a magyar emberek kezében maradjon. Lehet kolompolni, de ennél jobb megoldás nem született. Bármelyik frakció letehetett volna az asztalra egy földtörvény-javaslatot, de ez nem történt meg. 

És hogy miért érdekünk az, hogy az Európai Unió tagjai legyünk? A magyar állam nem lenne képes éves szinten 340 milliárd forintot letenni a terület fejlesztéséhez.  Ha nem lennénk tagok, és az import-áruk behozatalának lehetőségeit szűkítenénk, akkor az élelmiszer-árak igencsak megemelkednének. 


Ugyanakkor Brüsszelnek nem kellene beleszólni olyan, eddig nemzeti szinten szabályozott ügyekbe, mint az akácfa problémája. 


Ha özönnövénnyé nyilvánítják az akácot, akkor nem lehet támogatást szerezni az akác telepítésére. Már csak azért is a rendelet ellen vagyunk, mert már nem kötelező feltüntetni, hogy egy méz GMO-szennyezett virágporból készül-e, márpedig az EU-n kívülről érkező import-méznél felmerülhet ez a gyanú. Az akác kiirtásával ezeknek a mézeknek teremtenének piacot. 

Az, hogy a pálinka körüli helyzet pont a választások előtt forrósodott fel, provokációnak tekinthető – véli az ügyvivő vidékfejlesztési miniszter. – Abban bízunk, hogy találhatunk olyan megoldást, ami az Európai Uniónak is megfelel, és mi is megtarthatjuk a házi pálinkafőzést. A miniszter szerint ezt a küzdelmet eredményesen meg tudjuk vívni. 

Fazekas a választáson induló vetélytársakkal szemben kritikát fogalmazott meg. Az egyre erősödő Jobbikkal kapcsolatban feltette a kérdést: aki nem akart belépni az EU-ba, aki az uniós zászlót égeti, az miért akar kimenni Brüsszelbe? Ha nem tetszik a násznép, miért mennék az esküvőbe? Az MSZP a Tavares-jelentéssel mélyre csúszott. Gyurcsány és Bajnai úgy vezetnek listát, hogy közben nem akarnak kiutazni Brüsszelbe, nem akarnak dolgozni. Az LMP pedig nem ismeri a magyar vidéket, hogy tudná így képviselni az országot? Az Európai Néppárt tagjaként Európa legerősebb csapatának tagjai lehetünk, már csak ezért is a Fidesz-KDNP a legjobb választás – fogalmazott a miniszter, aki beszédét az Unió melletti állásfoglalással zárta.


Ha körülnézünk: délen az arab világot találjuk, látjuk mi folyik a közel-keleten, keletre az oroszok és Ukrajna konfliktusa zajlik. Még mindig a vén Európa nyújtja azt a közösséget, ahol érvekkel és vitákkal eredményeket lehet elérni. 


A fórumon megjelentek többek között a balatoni horgászattal, az alföldi öntöző- és vízelvezető rendszerekkel és az akáccal kapcsolatban kérdezték Fazekas Sándort.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.