Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Többet érdemelnek a civilek

2014. május 20. 11:13
A civil szféra városi támogatási rendszerét kritizálta keddi sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője.

A Szent Imre téren – a múlt hétvégi civil nap helyszínén – tartott sajtótájékoztatón Gerstmár kifejtette: a múlt heti rendkívüli közgyűlésen a területért felelős alpolgármester büszkén említette, hogy az idén a Civil Keret pályázaton kiosztható támogatási összeget 4 millióról 6 millió forintra emelték. A zöldpárti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a jelenlegi városvezetés csökkentette korábban négymillióra a keretet, ráadásul a korábban külön soron szereplő Virágos Veszprémért program 2 millió forintos összegét is a Civil Keretbe olvasztották be.

Gerstmár Ferenc szerint az is elgondolkodtató, hogy a választókerületi keret összesen közel 29 millió forintot tesz ki, ezáltal a civileknek juttatható pénzek nagy részéről az egyéni, Fideszes képviselők dönthetnek.

Az LMP veszprémi csoportja gratulált a Pro Civitate díjban idén és korábban részesülteknek, a szombaton megrendezett civil nap sokszínűsége és a szervezetek mindennapos munkája bizonyítja, hogy Veszprém gazdagabb a civil szféra által. Éppen ezért érdemelnének jobb bánásmódot – fogalmazott Gerstmár Ferenc, hozzátéve: – az ősszel megválasztandó új képviselőtestületnek újra kell szabályoznia a támogatások rendszerét.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.