Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Egy ideig Botka vezeti az MSZP-t

2014. május 31. 14:45 // Forrás: mti
Július 19-én tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, addig a szegedi polgármester, Botka László vezeti a pártot.

A választmány elnöke a testület budapesti zárt ülése közben, az MSZP székháza előtt újságíróknak elmondta: annak, aki szerepet akar vállalni az MSZP vezetésében, akár helyi, akár országos szinten, programmal kell rendelkeznie arról, hogyan szervezné újjá a pártot, és miként kíván hozzájárulni ahhoz, hogy "az Orbán utáni világra" egy modern, versenyképes, győzelemesélyes pártot tudjanak létrehozni. Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról.

Botka László nyilatkozik (MTI Fotó: Kovács Attila)Botka László nyilatkozik (MTI Fotó: Kovács Attila)

Az átmeneti időszakra az MSZP-t - az alapszabálynak megfelelően - az ovb vezeti - közölte, megjegyezve, hogy a választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig. Megjegyezte, hogy a választmány megerősítette a bizottság kilenc tagját is.

Ismertette, hogy a választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását - mondta.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.