Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Magyarország él, nem kell feltámadnia

2014. június 4. 21:09
A városháza előtt felállított országzászló ellen fejezte ki tiltakozását a Világos Veszprémért Mozgalom szerdán este.

A mozgalom nevében Katanics Sándor emlékezett meg az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésről a nemzetközi összetartozás napja alkalmából. Kiemelte, épp itt az ideje, hogy az ügy politikai megközelítést kapjon, majd a felállított országzászlóra terelte a szót. 

Katanics SándorKatanics Sándor

Szerinte a felállított alkotás nem emlékmű, hanem egy “olcsó gagyi” – fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a két turul inkább hasonlít egy egyiptomi istenségre, a felirat pedig (“Hiszek Magyarország feltámadásában”) teljes tévedés, hiszen Magyarország él, nem kell feltámadnia, az Európai Unió része. – Ez a zavaros üzenet segítette hozzá az országot a második világégéshez – húzta alá. 

Kiemelte, nem az összetartozás napjával vannak haragban, hanem azzal, hogy a fideszes többségű önkormányzat a veszprémiek megkérdezése nélkül erőszakolta rá ezt a városra, amit végül álcivil szervezetek állítottak. Hozzátette, hisznek Veszprém megvilágosodásában, ennek jegyében világító lufikat engedtek a magasba a rendezvény végén.

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. ma 15:43 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. ma 11:49 Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. ma 15:35 Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. tegnap 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.