Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Sikeres évet zárt a Petőfi Színház

2014. június 17. 15:24
A veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülését vasárnap rendezték meg a teátrum nagyszínpadán.

Az évadzáró rendezvényt Brányi Mária, Veszprém város alpolgármestere nyitotta meg. A politikus úgy érzi, a színház az idei évben is sikeres volt, és minőségi teljesítményt nyújtottak a Petőfi Színház munkatársai. Elmondta, hogy a város hosszú távú tervei között a kulturális negyed kialakítása is szerepel, melynek fő célja Veszprém közösségi tereinek fejlesztése, többek között beleértve a Petőfi Színházat is.

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója köszöntőjében elmondta, 281 előadást tartottak idén, 16.903-ra nőtt a bérletesek száma, ami országos viszonylatban is kiemelkedően jó teljesítmény. A közönség voksai alapján immár ötödik alkalommal, Kőrösi Csaba vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, Halas Adelaida színművésznő érdemelte ki a Latinovits-díjat, valamint háttérdolgozóknak járó Medgyaszay-díjat Regenye Adrienn jelmezkészítő kapta meg.

(Fotók: Veszprémi Petőfi Színház)(Fotók: Veszprémi Petőfi Színház)

A díjkiosztó után Tóth Attila szakszervezeti vezető köszöntötte a jubiláló dolgozókat: öt éve dolgozik az intézményben Baranyai Andrea és Balogh Gabriella jelmezkészítők, Farkasréti György akusztikus; húsz éve tagja a társulatnak Balázs István világosító, tárvezető, Csordás Tünde jegypénztáros, Németh Ferenc akusztikus, tárvezető, Lázár Endre díszletfestő, Soltis Eleonóra színművésznő, huszonöt éve a teátrum tagja Kincses Ferenc asztalos, tárvezető és Tóth Attila világosító. Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház értékesítési vezetője pedig megköszönte húsz éves munkáját a nézőtéri csoport vezetőjének, Hübner Györgynének, aki idén búcsúzik a társulattól és kezdi el nyugdíjas éveit. A közönség az évad legjobb előadásának A víg özvegy című operettet szavazta meg. 

A jó hírek, és kitüntetések között főhajtással emlékeztek meg a társulat tagjai az idei évadban eltávozottakról: Módli Zita súgóról, Hegyeshalmi László színházigazgatóról, valamint Berényi Gábor rendezőről. 

A Petőfi Színház az idén is kivette a részét a város kulturális életéből, Oberfrank Pál szerint ez a tendencia a jövő évadban is folytatódni és erősödni fog, és mindent megtesz azért, hogy a Petőfi Színház költségvetése ezt lehetővé tehesse. Bízik abban, hogy a kulturális negyed program sikere a színház életét is pozitív irányban fogja befolyásolni.

Horváth Virág

vehir.hu
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.