Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
6°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
6°C

Ötven éve kezdte pályáját / – sportoló és ügyvéd –

2009. január 10. 20:22
Dr. Tóth Béla ügyvéd életpályáját üdvözölte, illetve megköszönte a korábbi és jelenlegi együttműködést Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Zsédenyi Imre, Veszprém megye főjegyzője abból az alkalomból, hogy életpályáját ötven évvel ezelőtt a megyeházán kezdte meg pénzügyi előadóként, majd csoportvezetőként, illetve élvonalbeli focistaként.

Az ünnepelt élményekben, emlékekben rendkívül gazdag fél évszázadról adott rövid ízelítőt pénteken a megyeházán, ahol meghatottan emlékezett és köszönetet mondott a máig működő kiváló kapcsolatért. Dr. Tóth Béla elvégezte az ELTE jogi karát, miközben első osztályú futballcsapatban játszott, dolgozott, családot tartott el.

Dr. Tóth Béla 71 esztendősen ma is aktívan dolgozik, hű maradt régi szenvedélyéhez, a focihoz, mellette rendszeresen teniszezik, Veszprém megye társadalmi és sportéletének meghatározó személyisége.

               

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.