Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Áfát csökkentene a Jobbik

2014. július 14. 14:00
Ismét aktuálissá vált gazdasági kérdésekről beszélt sajtótájékoztatóján Dobó Zoltán, a Jobbik Veszprém megyei alelnöke hétfőn délelőtt.

A szervezet nevében elmondta, a Jobbik már többször kifejtette, nemcsak a 10 százalékos rezsicsökkentésben merülhet ki a rezsiharc, a belső fogyasztás élénküléséhez az áfa csökkentése szükséges. Emlékeztetett, történelmi magasságokban, 27 százalékon az általános forgalmi adó kulcsa Magyarországon. 

Dobó ZoltánDobó Zoltán

– A szerencsejáték tender kapcsán került előtérbe a kérdés, hiszen a tervek szerint a szerencsejátékok áfáját erkölcstelen és indokolatlan módon eltörlik, vagy csökkentik – fejtette ki Dobó, hozzátéve, ezúton szólítják fel a kormányt, hogy az erkölcsi és etikai érzékeit úgy élesítse ki, hogy az mindenkire érvényes legyen, vasalja be az adót azoktól, akik hatalmas bevételekhez jutnak.

Elhangzott, a Jobbik azt szeretné, hogy az alapvető élelmiszerekre, valamint a gyermekvállaláshoz és neveléshez szükséges cikkekhez kapcsolódóan minimális, 5 százalék áfát vezessenek be Magyarországon, ez lehetne az első lépés a belső kereslet élénküléséhez. 

A bankrendszerre kivetett adókkal kapcsolatban Dobó Zoltán rámutatott, ezek a plusz kiadások a lakosságra hárultak, így az adók kivezetését követően ez extra profitként jelentkezhet a bankoknál. Megjegyezte még, a gazdasági jelentések szerint tavaly szép profitot értek el a Magyarországon működő bankok, miközben a nyereség után 2,3, maximum 3 százalék adót fizetnek. Ennél sokkal többet kellene. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.