Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Juncker az Európai Bizottság elnöke

2014. július 15. 13:57 // Forrás: mti
Megválasztotta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének.

A politikai fősodorhoz tartozó pártok európai parlamenti (EP-) képviselői részéről sűrűn felcsattanó taps, az euroszkeptikusok részéről számos közbekiabálás és támadó hangvétel, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökjelöltje részéről pedig néhány szellemes visszavágás, illetve nagy visszhangot kiváltó kijelentés jellemezte a szavazást megelőző strasbourgi parlamenti plenáris vitát.

Beszédében Juncker egyaránt méltatta az Európa újraegyesítésében kiemelkedő szerepet játszó, kereszténydemokrata Helmut Kohl egykori német kancellár államférfiúi érdemeit, valamint a néhai Francois Mitterrand szocialista párti francia köztársasági elnök kijelentését, miszerint a nacionalizmus csak háborúhoz vezet. "Mitterrandnak igaza volt" - mondta Juncker, és ez a kijelentése az egyetértés és a nemtetszés egyaránt hangos megnyilvánulásait váltotta ki az ülésteremben.

Junckert 422 igen, 250 nem, 47 tartózkodás, 10 érvénytelen szavazattal választották meg.

vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.