Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikeres az utcafórum sorozat

2014. július 30. 15:46
A nyári szünetet követően ismét útjára indult a polgármester utcafóruma. Az 56 állomásosra tervezett nyilvános fogadóórák alkalmával eddig is rengeteg felvetés érkezett, de a dicséretekből sem volt hiány.

A második körre 30 helyszín maradt hátra, augusztus közepéig lezárul az utcafórum sorozat – közölte érdeklődésünkre Porga Gyula polgármester, akitől az eddig történtek összegzését kértük.

Porga Gyula fogadja az észrevételeket egy utcafórum alkalmávalPorga Gyula fogadja az észrevételeket egy utcafórum alkalmával

Tapasztalata szerint pozitívan fogadták ezt a kezdeményezést a városlakók, egyre többen várták, hogy az ő körzetükbe is ellátogasson. - Voltak, akik csak nézelődni jöttek, hogy részesévé váljanak egy-egy ilyen fórumnak, de sokan érkeztek előre összegyűjtött problémákkal - emlékezett vissza a polgármester. A felvetések 80 százaléka a járdák, utak, parkok, játszóterek apró javításaira vonatkoztak, de minden városrészben szó volt a parkolás nehézségeiről. Ez utóbbival kapcsolatban Porga Gyula hangsúlyozta, felül kell vizsgálni a parkolási lehetőségeket a városban, akár a zöld területek kárára, vagy egyes utak egyirányúsításával.

Porga GyulaPorga Gyula

Emellett szinte minden állomáson dicséretből is kijutott a polgármesternek, a lakosok örömmel fogadták a belváros felújítását, vagy a Jutasi úti lakótelepen folyó munkálatokat, a bővülő kerékpárút hálózatot.

MEGOLDÁSOK

A felvetett problémákat három csoportba osztotta a polgármester. Egyes észrevételek megoldására szánt összeg már a 2014-es költségvetésben is szerepel, két helyszínt kiemelve Porga Gyula elmondta, ilyen az Ady, valamint a Damjanich utcában lévő murvás parkoló rész aszfaltozása, melyek rövidesen elkészülnek.

Emellett számos olyan apróság került szóba, ami a városüzemeltetés költségvetésének terhére, a napi teendők között elvégezhető feladat. Ilyen például a zavaró növényzet ritkítása, kisebb járdajavítások, játszótéri eszközök rendbetétele.

Javaslatokból sosincs hiányJavaslatokból sosincs hiány

Jogosak voltak azok a felvetések is, amik a harmadik csoportba kerültek, az ezekhez szükséges forrás ugyan nem áll rendelkezésre az idei költségvetésben, de jelentős részük megjelenik majd 2015-ös számok között. Olyan kérések is megfogalmazódtak, amik ennél is túlmutatnak, jellemzően nagy felületű útjavításokat kértek egyebek mellett a Petőfi, az Őrház, vagy éppen az Egyetem utcában. Porga Gyula kiemelte, a jövő évi költségvetés tervezésekor szeretné, ha a gépjárműadóból befolyó összeg 100 százalékát erre fordítódna, ami mintegy 230 millió forintot jelent.

A helyi járatos buszmenetrendet kritizálók is pozitív választ kaptak a fórumok alkalmával. Az intermodális csomópont kialakítására nyert támogatás része ugyanis a közösségi közlekedés felülvizsgálata, a polgármester szerint is megérett egy komolyabb átalakításra a rendszer.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai Árpádra, a Lovassy László Gimnázium egykori tanárára, 1956-os mártírra emlékeztek halálának 67. évfordulóján csütörtökön a Megyeház téren. tegnap 20:12 Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak közélet Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán. 2025. január 8. 13:49 A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta közélet A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden. 2025. január 8. 10:35 Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? közélet Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? Emlékszem, hogy általános iskolás alsó tagozatos koromban valamelyik tankönyvben volt egy oldal, ami azt magyarázta el, hogyan kell helyesen megcímezni egy borítékot: név, csupa nagybetűvel a település, utca és házszám, végül az irányítószám. De miért van szükség erre a négyjegyű irányítószámra és miért éppen a 8200 Veszprémé, amíg például a nyíregyházi levelekre a 4400-at kell ráírni? Évről évre egyre kevesebb levelet adunk fel, de még így is több mint 400 millió küldeményt kézbesít a posta egy évben. 2025. január 8. 15:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.