Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
7°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
7°C

Fidesz: megbukott az idei költségvetés

2009. január 15. 8:59 // Forrás: MTI
A Fidesz szerint már két hét után látható, hogy megbukott az idei évre szóló költségvetés - mondta a párt szóvivője Gyurcsány Ferenc kormányfő idei gazdasági várakozásaira reagálva. "Két hét sem telt el az esztendőből, és gyakorlatilag megszűnt a költségvetés, összeomlott. A gazdasági válság kellős közepén az ország itt áll gazdasági iránytű nélkül" - fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint ez is a kormány alkalmatlanságát mutatja. Emlékeztetett: amikor készült a költségvetés, a Fidesz is és az elemzők is figyelmeztettek arra, hogy nagyobb lesz a visszaesés annál, mint amit a kormány tervez, s kisebb lesz az infláció annál, mint amit a kormány tervez, továbbá a kormány által előrejelzettnél jóval nagyobb mértékben fognak csökkenni a reálbérek.
A kormány azonban ezeket az észrevételeket lesöpörte az asztalról, s kiderült, megint "hamis, hazug, nem valódi" adatokra alapozták a költségvetést. Szijjártó közölte: a visszaesés a háromszorosa annak, amit terveztek, a reálbérek jóval nagyobb ütemben csökkennek, az infláció pedig jóval alacsonyabb annál, mint amit terveztek. A költségvetés összeomlásához nem a világgazdasági folyamatok hatásai vezettek - hangsúlyozta. 

A Fidesz szóvivője közölte: az IMF vezetőjének látogatása napján derült ki, hogy a kormány újabb brutális megszorításokat tervez. Úgy vélte, amikor Gyurcsány Ferenc változásról, átalakításról, a helyzet megváltozásáról beszél, akkor azt általában brutális megszorító intézkedések szokták követni. Mint mondta, ma már a pénzügyminiszter sem rejtette véka alá, hogy a kormány áfaemelést tervez, ami a Fidesz számára elfogadhatatlan.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte: a jelenlegi rossz költségvetést toldozgatni-foldozgatni már nem lehet, ez nagy hiba lenne, hiszen ezzel a kormány tovább rontaná a már ma is kilátástalan gazdasági helyzetet. "Nem új költségvetésre, hanem új kormányra és új gazdaságpolitikára lenne szükség. Ez a kormány ezzel a gazdaságpolitikával nem tudja az országos kivezetni a mostani válságból" - hangoztatta Szijjártó.

A Fidesz politikusa kérdésre válaszolva sem mondott részleteket a Fidesz elnökének az IMF vezetőjével lezajlott keddi találkozóról. Arra a megjegyzésre, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője kritizálta a találkozóról közzétett szűkszavú közleményt, Szijjártó Péter azt mondta: a Fidesz sajtóosztálya "megfontolja a szocialisták szóvivőjének észrevételeit az osztályon folyó munkáról". Nyakó István szerdai sajtótájékoztatóján korábban arról beszélt, hogy rágalomnak bizonyult a Fidesznek az az állítása, hogy a kormány félrekezelte a válságot, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója jónak és hatékonynak nevezte a kabinet válságkezelő intézkedéseit.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.